Beszállnak a tanárok az újabb sztrájkba is

Vágólapra másolva!
A december 17-étől meghirdetett, határozatlan idejű sztrájkhoz is csatlakozik a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Ők az ellen tiltakoznak, hogy szerintük csökkent a fizetés, miközben több feladat hárul rájuk.
Vágólapra másolva!

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) csatlakozik a Liga Szakszervezetek december 17-ére meghirdetett sztrájkjához, amit az egészségbiztosítás privatizációjáról szóló törvényjavaslat zárószavazásának napjára időzítettek.

Ezt Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke jelentette be pénteken Budapesten, a Magyarországi Református Egyház zsinatának kezdeményezésére létrejött intézményvezetői értekezleten.

A több ágazatra kiterjedő sztrájkot az egészségbiztosítási reform és a nyugdíjszámítás 2008. január 1-jétől érvényes számítási módja elleni tiltakozásul hirdette meg a Liga Szakszervezetek elnöke. Kerpen azzal indokolta a csatlakozásukat, hogy szerinte a pedagógusok kevesebb fizetést kapnak, miközben több feladat hárul rájuk.

A Liga kezdeményezésére november 21-én már volt egy átfogó sztrájk. Ezt követően jelentette be Gaskó István szakszervezetői vezető, hogy bár a kormány részéről voltak apróbb visszalépések, lényegi elmozdulás nem volt. Ezért december 15-én ismét tüntetéseket tartanak, 17-étől pedig határozatlan idejű sztrájkot hirdetnek.