Tisztasági csomaggal állt elő Gyurcsány

Vágólapra másolva!
Főállású országgyűlési képviselők, a javadalmak kötelező elszámolása, szigorú pártfinanszírozási szabályok - ilyen rendelkezésekkel szeretné visszaállítani a politika hitelét Gyurcsány Ferenc. A kormányfő a közelmúlt botrányai után az uniós pályázati pénzek elosztását is rendbe tenné, akárcsak a pártok ifjúsági szervezeteinek finanszírozását. Az új szabályokat két héten belül az Országgyűlés elé terjesztik.
Vágólapra másolva!

"A magyar politikai életre a korrupció széles körben osztott gyanúja vetül" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc hétfő esti rendkívüli sajtótájékoztatóján, amelyen ismertette, milyen átfogó lépéseket kíván tenni a politika hitelének visszaállítása érdekében. Mint mondta, a politikának a saját háza táján kell rendet tennie, ennek érdekében a kormányfő két héten belül hét pontból álló javaslatcsomagot terjeszt az Országgyűlés elé. Ebben rendezni kívánja a párt- és kampányfinanszírozást, az összeférhetetlenségi szabályokat és a parlamenti képviselők javadalmazását is.

Gyurcsány Ferenc új és szigorúbb párt és kampányfinanszírozási törvényt akar elfogadtatni. Ez egyrészt megtiltaná, hogy a pártok gazdasági társaságoktól fogadjanak el támogatást, a jövőben csak magánszemélyek támogathatnák a pártokat. A politikai szervezetek ugyanakkor a jelenleginél nagyobb támogatást kapnának a költségvetésből. A kampánypénzekkel is részletesen el kell majd számolni a javaslat szerint, amely egyúttal korlátozná a civil szervezetek, illetve a kormány kampánylehetőségeit is. Ez utóbbi rendelkezéshez a Fidesz ragaszkodott az akkor beterjesztett törvényjavaslat vitájában.

A jövőben a pártokkal összefonódott civil szervezetek ne kaphassanak állami pénzt - tette hozzá a kormányfő. Rendezni kívánják a pártok ifjúsági szervezeteinek finanszírozását is, mivel Gyurcsány Ferenc megfogalmazása szerint ezek a szervezetek se nem pártok, se nem civilek, így egyik módon sem kaphatnak jelenleg támogatást.

Gyurcsány Ferenc ismét visszaállítaná a főállású parlamenti képviselők rendszerét, vagyis 2010-től az országgyűlési képviselők nem lehetnének egyben önkormányzati képviselők, polgármesterek vagy valamely gazdasági társaság vezetői. Ez 1994-ben az SZDSZ javaslatára szűnt meg, bár a liberális Gusztos Péter nemrég javasolta a visszaállítását.

A képviselői jövedelmekkel kapcsolatban a miniszterelnök is arra hívta fel a figyelmet, hogy nemzetközi összehasonlításban nem magas a magyar képviselők fizetése, viszont a kormányfő a jövőben - a jövedelmi szint megőrzése mellett - részletes elszámolásra kötelezné a politikusokat. A javaslatnak része az is, hogy a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget kiterjesszék a vezető közhivatalnokokra is.

Az uniós pályázatokkal kapcsolatban a kormányfő kijelentette: "az Európai Unió legszigorúbb összeférhetetlenségi törvényét" fogják benyújtani. Ebben kizárnák a pályázók köréből azokat, akik a pályázatok elbírálásában részt vesznek, családtagjaikat, valamint az érdekeltségükben tartozó cégeket is. Ezt a javaslatot nem sokkal korábban Bajnai Gordon, önkormányzati és területfejlesztési miniszter is ismertette az uniós források felhasználását felügyelő parlamenti bizottságban. Ő azt mondta, nem a Weiszenberger-ügy miatt állnak elő a javaslattal, azon már augusztus óta dolgoznak a tárcánál.

Gyurcsány most bejelentett tisztasági csomagjának elemei nem újak, azokat az elmúlt hetekben többször is ismertette. A tervezett lépések nagyobb részt benne voltak a kormányfő által szeptember 10-én, a parlament őszi ülésszakának nyitónapján ismertetett 48 pontos intézkedéscsomagban is, Új Rend cím alatt.

Pokorni Zoltán hiteltelennek tartja, ahogy Gyurcsány Ferenc megpróbálja "szétteríteni a felelősséget, másra terelni a szót. A tisztulást, a közélet tisztaságát, az átláthatóságot magán kellene kezdeni". A Fidesz akkor foglalkozik érdemben Gyurcsány Ferenc javaslataival, ha törvényjavaslat formájában készen lesz - jelentette be. "Nem beszélni kell, nem másra mutogatni, miközben maffia módszerekkel lopják ki a pénzt nap mint nap, láthatóan az EU-s rendszerből. Tenni kell, cselekedni" - közölte Pokorni.