Rendőrt próbált elütni egy bűnöző

Vágólapra másolva!
Szándékosan az őt megállítani próbáló rendőr felé irányította autóját egy férfi hétfő délután Budapesten; a sofőr ittasan ült volán mögé, korábban eltiltották a vezetéstől, és cselekménye előtt néhány órával még az élettársát is kirabolta - közölte a BRFK hétfőn.
Vágólapra másolva!

A főváros XVI. kerületében, a Bökényföldi úton nem sokkal negyed négy után figyeltek fel arra, hogy egy vérző fejű ember vezet egy személyautót. Az eseményt a speciális mentők egyik munkatársa észlelte, majd riasztotta a kerületi rendőröket, akik a férfit megpróbálták "kiinteni a gépjárműforgalomból". A férfi az autóval megkísérelte elgázolni a rendőrt, akinek a járőrtársa kilőtte az autó bal hátsó kerekét.A gépkocsit néhány száz méterrel távolabb állították meg.

Az autót vezető 43 éves budapesti férfi meghallgatása során elmondta, hogy az egyik helyi szórakozóhelyen keveredett szóváltásba, a fejsérülését ott szerezte. Adatainak ellenőrzésekor megállapították, hogy a férfit 2009-ig eltiltották a járművezetéstől. A férfi alkoholszondájának eredménye pozitív lett.

A XVI. kerületi Rendőrkapitányság a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen feljelentést tett a férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak, és közúti veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt.

A rendőrkapitányság arról is tájékoztatta az eljáró szervet, hogy a férfi néhány órával korábban kirabolta volt élettársát, ezért vele szemben rablás megalapozott gyanúja miatt is eljárást indítottak a zuglói rendőrök.

A rendőrség a parancsnoki kivizsgálás során megállapította, hogy a fegyverhasználat jogszerű és szakszerű volt.