A Fideszt magasztalta Gyurcsány

Vágólapra másolva!
Rendet akar Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, derült ki az MSZP kétnapos tapolcai frakcióülésén mondott beszédéből. A kormányfő követendő példának állította a Fidesz 1996-os programját és arra buzdított, hogy az állam használja fel eszközeit. Szili Katalin házelnök új politikát akar, a Fidesz krízist kiált.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP kétnapos tapolcai frakcióűlésének szünetében a közös normák betartásáról, egy új rend és a polgári felelősség kultuszának szükségességéről beszélt. "Rendet kell teremteni, és azt követelni magunktól és másoktól is. Biztos vagyok benne, hogy Magyarország megérti ennek fontosságát és a túlnyomó többség azt mondja, a rend teremt olyan biztonságot és kiszámíthatóságot, amelyben könnyebb lesz élni" - mondta.

A rendszerváltás utáni egyik legígéretesebb kezdeményezésnek nevezte a Polgári Magyarország programját, amelyet a Fidesz 1996-ban készített el. A programban az a fajta szabadság- és felelősségeszmény tükröződött, ami nélkül nincs modern Magyarország - mondta Gyurcsány, de sajnálkozott, mert szerinte ezt a kezdeményezést akkor "cserben hagyták".

Gyurcsány szerint az államnak nem szabad szégyenlősnek lennie abban, hogy a feketegazdaság elleni küzdelemben, a fogyasztóvédelmi érdekérvényesítésnél, vagy a demokratikus jogok érvényesítésénél felhasználja eszközeit.

Nyílt dialógust kell folytatni a nyugdíj-, az adó- és a járulékrendszer átalakításáról, az oktatás és a kultúra megújításáról, le kell zárni az egészségügy átalakításának első, legellentmondásosabb szakaszát - mondta a kormányfő. Akár hónapokra meg lehet nyitni ezeket a vitákat - jelentette ki -, "mert nincs olyan kényszer, amelybe ne férne bele a nyugodt párbeszéd".

Gyurcsány jelezte: azt szeretné, ha az MSZP bátrabban és nyitottabban merné képviselni a modernizációs választ és ha nem ijedjen meg attól, hogy szembesítse az országot az ezzel járó kihívásokkal.

A zárt ajtók mögött zajló tanácskozáson Gyurcsány Ferenc után Szili Katalin házelnök szólalt fel. Azt mondta, hogy nemcsak új rendre, hanem új politikára is szükség van Magyarországon. "Leltárt kell készíteni arról, hol tartanak a reformok és mivel nincs szükség további megszorításokra, a kormányzás új, konszolidációs, stabilizációs szakaszba léphet" - fogalmazott.

A legnagyobb ellenzéki párt részéről Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője válságtanácskozásnak nevezte a szocialisták frakcióülését, amelyen az általuk krízishelyzetbe juttatott ország számára keresnek, de nem találnak megoldást.