Marad az erős állam az új egészségbiztosításban

Vágólapra másolva!
Kedd reggel pontosította a szabad demokrata Horn Gábor a szocialista Kökény Mihály hétfő esti bejelntését a koalíciós pártok egészségbiztosítási rendszerről szóló megállapodásáról. Horn szerint ugyanis nem a megyerendszerre épül az új egészségbiztosítási rendszer. Kökény Mihály hétfő este jelentette be: egyezség született az egészségbiztosításról, amelynek szerinte a megye lesz az alapja.
Vágólapra másolva!

Nem a megyerendszerre épül majd az egészségbiztosítás, két-három éven belül legfeljebb tíz egészségbiztosító fog működni Magyarországon - jelentette ki Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője a köztelevízió kedd reggeli Nap-kelte műsorában.

"A biztosítottak érdekében született működőképes kompromisszum" - fogalmazott a koalícióért felelős államtitkár, aki kiemelte, hogy nem megyénként lesz egészségbiztosító. Horn elmondta, hogy a koalíciós megállapodás rögzítette: egy-egy egészségpénztárhoz minimum 500 ezer, maximum 1,5 millió biztosított tartozhat. Ez a korlátozás - tekintettel az ország lakosságának számára - önmagában kizárja, hogy 18 megyei és 4 fővárosi, illetve Pest megyei pénztár jöjjön létre.

Se nem szocialista, se nem liberális

A szabad demokrata politikus szerint a megyék emlegetése azt a területi biztonságérzetet elégíti ki, hogy az sem kerül ki a biztosításból, aki saját maga nem akar a biztosítók között választani. Az SZDSZ-es politikus számításai szerint 7-8, esetleg 8-10 biztosító működik majd Magyarországon, ez megegyezik azzal, amit eredetileg terveztek.

Horn Gábor úgy fogalmazott: a koalíciós pártok között egy szakmailag megalapozott és vállalható kompromisszum született. Az egyezség szerinte a piac racionalitására épül, annyiban politikai, hogy a tisztán liberális, illetve a tisztán szocialista elképzelés természetesen más, mint amiben most megegyeztek.

Az SZDSZ ügyvivője azt a meggyőződését fogalmazta meg, hogy 2009 közepétől elmondható lesz: az egészségügy tényszerűen javult Magyarországon. Addigra bebizonyosodik, hogy a rendszer működik-e vagy sem, rendben lesznek a kórházak mellékhelyiségei is, a jó orvosok nem mennek el külföldre - tette hozzá.

Többségi tulajdonos lesz az állam

Kökény Mihály - a megállapodás hétfő esti létrejötte után - még azt nyilatkozta: a rendszer alapegysége a megye lesz, a közép-magyarországi régióban (Budapest és Pest megye) pedig négy pénztár alakulhat meg. Az adott pénztár azért a megyéért lesz felelős, ahol alapítási jogot szerzett, de biztosítottakat toborozhat a megyén kívül is. Szabályozni kívánják azonban azt, hogy területi monopóliumok ne alakulhassanak ki.

Egy megyében egy pénztár lesz, mondta Kökény, és ennek az állam 51 százalékos tulajdonrészén kívül egy biztosító, vagy egy különböző szereplőkből összeálló konzorcium lehet a kisebbségi tulajdonosa. A szabályokat úgy kell megalkotni - tette hozzá a szocilaista politikus -, hogy korlátozzák majd az egy pénztárhoz tartozó lakosságszámot, ami 500 ezer és 1,5 millió biztosított között mozog majd.

A megállapodás mind a szakma, mind a koalíciós pártok igényeit kielégíti - fogalmazott Kökény Mihály, hozzátéve: szakértői szintén tovább folytatják a munkát.

Horváth: verseny az első pillanattól

Szintén hétfő este nyilatkozott Horváth Ágnes, az egészségügyi miniszter elmondta: a 22 területi egységből 18-at tesznek ki a megyék, 4-et pedig a közép-magyarországi régió. A közép-magyarországi régióban az első pillanattól valódi, jelentős verseny tud létrejönni - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a tervek szerint itt a négy pénztárnak különböző tulajdonosai lennének.

Az egyénnek végre lesz választási lehetősége, szabadon dönthet, hogy melyik pénztár nyújtsa az egészségbiztosítási ellátását, és ha úgy dönt, évente átjelentkezhet máshova - közölte a miniszter.