Fogy az MSZP türelme, leintették Gyurcsányt

Vágólapra másolva!
Nem tetszik az MSZP képviselőinek, hogy tartósan rosszak a párt közvélemény-kutatási adatai, a párt ideges - nyilatkozta az [origo]-nak névtelenül egy szocialista politikus, aki szerint a nyugtalanság nyomta rá a bélyegét a képviselői költségtérítés körüli vitára is. A kormányfő ugyanakkor az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló, egyre inkább elhúzódó vitát tartja károsnak, ezért rászólt a kormánypártokra.
Vágólapra másolva!

Megegyezés születhet a koalíciós pártok közt az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról - mondta hétfőn újságíróknak Kóka János, az SZDSZ elnöke. Kóka szerint egyértelművé vált, hogy a vitát nem lehet tovább folytatni, mert annak elhúzódása már a reformot veszélyezteti. A pártelnök szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombaton, az MSZP választmánya előtt elmondott beszéde új lökést adhat a vitának, és hétfő este meg is állapodhatnak.

Gyurcsány szombaton azt mondta, az egészségbiztosításról hónapok óta folytatott vita nem vezet sehová, ezt be kell fejezni, az egészségügyi reform lezárásáról szeptember végéig meg kell állapodni. Gyurcsány szerint Magyarországon megmarad az egységes társadalombiztosítás, így amit az MSZP a biztosítási rendszer tekintetében el akart érni és ígért, az elérte és teljesítette.

Kóka János szerint a kormányfő szavai a szocialistákra vonatkoznak, nem a liberálisokra, mert ők már másfél éve következetesen képviselik álláspontjukat. Az [origo]-nak név nélkül nyilatkozó szocialista képviselők szerint azonban Gyurcsány ugyan az MSZP választmánya előtt beszélt, de mindkét párthoz szólt: "Péternek mondom, hogy Pál is értse" - mondta egyikük, aki szerint a miniszterelnök azért sürgeti a pártokat, mert nagyon sokat árt a kormánynak az öncélúvá vált vita.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter szerint az SZDSZ kompromisszumként lemondana a korábban általa szorgalmazott, úgynevezett párducmintás modellről, vagyis hozzájárulnának, hogy ne háziorvosi körzetenként, hanem ennél nagyobb egységenként működjön a területi kiegyenlítés. Részleteket azonban sem Kóka, sem Horváth nem akart elárulni az esti egyeztetés előtt, hogy ne a sajtóban üzengessenek szakmai kérdésekről.

Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a szocialisták is hajlandók engedni: regionális kiegyenlítés helyett belemennének abba, hogy megyénként legyenek az egészségbiztosítók. Göndör szerint azonban nem kizárt, hogy a megyék összekapcsolódjanak, míg az SZDSZ azt szeretné, hogy egy megyében több biztosító is működhessen. Sem Kóka, sem Göndör nem tudta megmondani, hogy mi lenne az esetleges kompromisszumban Budapesten és környékén.

Mások zsebében kotorászik

Az egészségügyi reform mellett még egy ügyben sikerült egyetértést kialakítani Gyurcsánynak: a parlamenti pártok szinte egy emberként utasították el azt az ötletét, hogy szigorítsák a képviselői juttatásokat. A kormányfő szerint az embereket irritálja, hogy a képviselők elszámolás nélkül vehetnek fel utazási és szállásköltség-térítést. Több képviselő azonban - köztük kormánypártiak is - azt mondta, a kormányfő csak a figyelemelterelés érdekében vette elő a témát.

"Nyilván nem halna bele senki, ha menetlevelet kellene vezetnie, de akinek nincs más jövedelme, csak a képviselői tiszteletdíj, az úgy gondolhatja, hogy a Feri az ő zsebében kotorászik" - mondta egy MSZP-s képviselő, aki szerint a szocialisták azért is reagáltak ingerülten, mert a frakcióban mindenki ideges a tartósan rossz közvélemény-kutatási adatok miatt.