Gyermekét megölve lett öngyilkos egy nő

Vágólapra másolva!
Egy negyedik emeleti lakásból kiugorva lett öngyilkos egy kazincbarcikai nő, aki gyerekét is magával rántotta. Pár hónapja Debrecenben volt hasonló eset.
Vágólapra másolva!

Gyermekével együtt lett öngyilkos egy 29 éves kazincbarcikai fiatalasszony. A nő lakásának negyedik emeleti ablakából ugrott ki. A gyerek azonnal életét vesztette, az anya a kórházba szállítás közben halt meg - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

Július elsején Debrecenben történt hasonló eset. Akkor egy panelház nyolcadik emeletéről kidobta két kiskorú gyerekét egy nő, majd utánuk ugrott. Mindhárman meghaltak, az eset előzménye állítólag az volt, hogy az asszony veszekedett a férjével.