Két újabb dolog gyanús E. Zsanett ügyvédjének

Vágólapra másolva!
Még két bűncselekmény miatt indítana nyomozást E. Zsanett ügyvédje az ellen az öt rebiszes rendőr ellen, akik a gyanú szerint megerőszakolták védencét. A védelem szerint a lányt az őt igazoltató rendőrök hivatalos eljárást színlelve vitték magukkal, később pedig megzsarolták, hogy pénzt adjon nekik. A rendőröket a katonai ügyészség kötelességszegéssel gyanúsítja, a lány képviselője pedig azt szeretné, ha ezt az eljárást egyesítenék a nemi erőszak miatti nyomozással.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Katonai Ügyészség nyomozzon E. Zsanett ügyében, mert itt folyik kötelességszegés miatt eljárás a lány megerőszakolásával vádolt öt rendőr ellen - ez áll a lány ügyvédje, Tuza Péter legújabb indítványában, amelyet szerdán juttatott el a katonai ügyészséghez és a Múzeum körúti erőszakot vizsgáló Budapesti Nyomozó Ügyészséghez. A két ügy nem szétválasztható, ezért ezeket a büntetőeljárási szabályok alapján egyesíteni kell az ügyvéd szerint.

Az eset után felfüggesztett rendőröket azért gyanúsítják kötelességszegéssel, mert az erőszak éjszakáján elhagyták szolgálati helyüket, és Tuza Péter szerint ez összefonódik a nemi erőszakkal. A másik eljárásban nyilván azt is vizsgálják, milyen okból hagyták el szolgálati helyüket a gyanúsított rendőrök, ezt pedig nem lehet külön kezelni a védencemmel történtektől - mondta az [origo]-nak az ügyvéd.

Összekapcsolódik a két ügy

Felhívta a figyelmet arra is, a lány volt az egyetlen tanúja annak, hogy a szolgálatban lévő rendőrök elhagyták helyüket, ennek ellenére ki sem hallgatták. Csak a sajtóból értesültünk arról, hogy már le is zárták a nyomozás - mondta Tuza Péter. "A tényekkel kell foglalkozni, ezek alapján viszont nem kerülhető el a két ügy egyesítése" - válaszolta az ügyvéd arra a kérdésre, szerinte szándékos hagyták-e ki védencét a katonai ügyészségen folyó nyomozásból.

Az ügyvéd állítja, azért kell az eddig nyomozó ügyészségnek átadni az ügyet, mert - mint arra indítványában hivatkozik is - a katonai bűncselekmény miatti nyomozásnak E. Zsanett jogilag érdekeltje. Az [origo] megkereste a Budapesti Katonai Ügyészség illetékeseit, akik később reagálnak az új indítványra, ahogy arra is, miért nem hallgatták meg a lány vallomását. Azt már előzetesen tudatták, hogy a nyomozásuk kedden iratismertetéssel zárult.

Zsarolták, fenyegették

Ugyanebben a beadványban a lány képviselője azt is kérte, hogy még két bűncselekmény miatt nyomozzanak a nemi erőszakkal gyanúsított rendőrök után. Szerinte a kérdéses éjszakán hivatalos eljárás színlelésével elkövetett személyi szabadságsértés is történt, mert a rendőrök a lányt az igazoltatáskor azzal fenyegették, megbilincselik, ha nem tart velük. Ezenkívül súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolásban is vétkesek a gyanúsított rendőrök, hiszen Zsanettől húszezer forintot követeltek az erőszak után, mondván, ha nem adja oda a pénzt, a világ legrosszabb dolga fog történni vele - magyarázta Tuza, aki hozzátette, ezek eddig is ismert tények voltak, melyek megalapozzák a gyanúsítás kiterjesztését.

Az ügyvéd hétfőn már nyújtott be egy indítványt az ügyészséghez egy új orvos szakértői vélemény alapján, amely a védelemnek ad igazat abban, hogy a korábban elvégzett - negatív eredménnyel zárult - DNS-vizsgálat nem volt elég megbízható. A 21 éves E. Zsanett továbbra is azt állítja, hogy május 4-én Budapesten, a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcába vitték, ahol ketten megerőszakolták. Az eset után a rendőrök előzetes letartóztatásba kerültek, valamennyiük szolgálati viszonyát felfüggesztették, és eljárást indított ellenük az illetékes katonai ügyészség.