Megtartják a budapesti tűzijátékot

Vágólapra másolva!
Az Operatív Törzs úgy döntött: este kilenctől megtartják a budapesti ünnepségeket lezáró tűzijátékot. Az előrejelzések szerint nem lehet kizárni, hogy az éjszaka folyamán újabb vihar éri el a fővárost. Miskolcon és több dunántúli városban elmaradt az augusztus 20-i tűzijáték.
Vágólapra másolva!

A tervezett időben, este kilenc órakor megtartják az augusztus 20-i ünnepségeket záró budapesti tűzijátékot - erről döntött az Operatív Törzs hétfőn este. Gál J. Zoltán államtitkár, a testület irányítója az MTI-nek azt mondta, valamennyi terület felelősétől azt az információt kapta, hogy a tűzijáték biztonságos megtartásának nincs akadálya. A döntést fél kilenckor és kilenc óra előtt öt perccel is megerősítették.

Gál J. azt mondta, a pirotechnikusoktól azt az információt kapta, hogy a vihar nem tett kárt a pirotechnikai eszközökben és a tűzijátékbombákban. Az Operatív Törzs meteorológusa, Buránszkiné Sallai Mária arról tájékoztatta a testületet, hogy a vihar már elhagyta Budapest belvárosát és folyamatosan csökken a szélerősség.

Miskolc felé közeledik a vihar, ezért a városban nem rendezik meg az augusztus 20-i tűzijátékot - tájékoztatta Veres László, a polgármesteri hivatal szóvivője az MTI-t hétfőn este. A rendőrség, a katasztrófavédelem és a tűzijátékot szervező hétfőn este nyolc órakor úgy döntött, hogy a biztonság érdekében nem rendezik meg este 10 órától a tűzijátékot - mondta a szóvivő.

Korábban az eső miatt elmaradt a budapesti Szent István Bazilika körüli, hétfő estére tervezett Szent Jobb körmenet. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyei hivatal az Országos Meteorológiai Szolgálattól kapott tájékoztatás alapján döntöttek úgy, hogy nem tartják meg a körmenetet.

A Komárom-Esztergom megyei Oroszlányban és Vértesszőlősön a vihar miatt nem tartották meg az augusztus 20-i tűzijátékot - mondta az MTI-nek a megyei katasztrófavédelem. Tatán szintén elmaradt az Öreg-tó vizére tervezett lézershow, az eseményt pénteken 20.30 órakor tartják meg.

Az [origo] Időjárás rovatát működtető ICI Interaktív Meteorológia előrejelzése szerint az eső nem biztos, hogy eláll este kilencig, a tűzijáték tervezett kezdetéig, és előfordulhat, hogy az éjszaka folyamán újabb viharok érik el Budapestet, erős széllel és heves esőzéssel.

Az [origo] tudósítója este hétkor arról számolt be, hogy a budapesti Duna-part szinte teljesen kiürült a vihar miatt, az emberek fedett helyen kerestek menedéket az eső és az erős szél elől.