A Bakegér szomszédja lesz az MSZP

Vágólapra másolva!
A modernségét hirdető MSZP úgy döntött, egy 1954-es szocreál épületbe költözik, miközben éveken át egy fiatalos székház felhúzását ígérték a pártvezetők. A leendő szomszédok közül az egyik el se hitte a hírt, míg egy másik egyből szakszerű gumicserét ajánlott. Az ingatlanszakértő viszont sok üveget és vasat javasolt az épület átalakításánál: egyik a nyitottságot, míg másik az erőt sugározná kifelé.
Vágólapra másolva!

"Azt se tudom, hogy hol van a Jókai utca. Pláne nem a 6-os szám. Én miskolci vagyok" - magyarázkodott Nyakó István MSZP-szóvivő, mikor a leendő pártszékházzal kapcsolatban faggatta az [origo]. Merthogy úgy tűnik, hosszú évek keresgélése és ígérgetése után megtalálta a vezető kormánypárt azt az épületet, amelybe véglegesen áthelyezné országos központját a rosszemlékű Köztársaság térről. A VI. kerületi Jókai utca 6-ba.

Korábban egy nyitott, fiatalokat vonzó kávézókkal és nagy közösségi terekkel teli új épület felhúzását ígérte nyilatkozataiban az elnökség. Még azt is hozzátették: mindehhez szerény vezetői szobák társulnának. Az álomból egy leharcolt szakszervezeti irodaház lett. Az épület előtt állva nyilvánvalónak tűnő átalakítás azonban sokat változtathat a külsőn-belsőn, ám hogy miben gondolkodnak az MSZP irányítói, azt Nyakó nem tudta megmondani. Sem az épület leendő külső stílusáról, sem a megváltoztatandó enteriőr milyenségéről nem tudott mit mondani. Amikor arról kérdeztük, hogy valóban 700 millió lesz-e a vételár, ahogy az a sajtóban megjelent, akkor is csak annyit mondott: "akörül".

"Legalább eltűnnek a tetvesek"

"Áááááá, ez nem igaz. Figyeljél már ide. Te kamuzol!" - válaszolta az első megkérdezett a kiszemelt épület tövében arra, hogy odaköltözik az MSZP. A kopott zakós idős férfi épp a leendő székház közvetlen szomszédjából, a Bakegér nevű kocsmából lépett ki. "Ez egy utolsó csöves kocsma" - állította a láncdohányos férfi, aki pontosan emiatt képtelen volt elfogadni, hogy "éppen ide melléjük költöznének Gyurcsányék". Péntek déli ott jártunkkor egyértelmű volt: az alagsori italozó a környék legforgalmasabb helye.


Az MSZP leendő szomszédai videón

Pedig úgy 50 méteres körzetben van minden a dualizmus korabeli, szebbnél szebb stukkókkal teli, mára viszont lepusztult épületekből álló utcában. Hajmánia nevű fodrászat, gumiszerelő műhely és az Operaház zenekari próbaterme veszi körbe az 1954-es építésű kockaházat. Jelenleg a banki és biztosítói alkalmazottak, a vendéglátósok és kereskedők szakszervezetei használják az ötszintes irodaházat. Ha távolabbról nézzük a környéket, azért nem is olyan rossz: az MSZP körülbelül félútra, úgy 300-300 méterre költözik az elegáns kávézókkal teli Liszt Ferenc tér és a közlekedési csomópont Nyugati tér közé.

Sőt, a párt jövetele még dobhat is az utcán. Legalábbis ezt reméli az egyik szomszéd, Csete László gumijavító mester, aki éppen tejfölös kiflit ebédelt, mikor az [origo] felkereste. "Megtisztulhat a környék a csövesektől meg a hontalanoktól" - reméli a férfi, aki 1980 óta működteti műhelyét szinte pont a szakszervezeti házzal szemben. Az utcát jól ismeri, szerinte a legnagyobb problémát a kosz és az alkoholisták jelentik. "Múltkor a rendőrök beültették az egyiket az Astrájukba, majd beszálltak ők is. Egyszer csak azt látom, hogy hirtelen kipattannak, majd kidobják a fickót is. Tetves volt, meg büdös. Húsz percig szellőztették utána a kocsit" - erősítette meg Csete, hogy igenis szükség van a változásra.

Fotó: Pályi Zsófia
Csete László gumijavító mester - Nézzen még több képet!

Forgalombővülésre ugyanakkor nem számít a mester attól, hogy hamarosan megjelennek műhelye előtt a nagy fekete Audik, pedig a díjnyertes gumicsere garantált. Csete asztalán ugyanis egy Oscar-szobrot találtunk. "Nem eredeti. Egy svájci használtpiacon láttam meg, és egyből éreztem, ez kell nekem" - közölte mosolyogva a mester, aki szerint inkább a pártgarázsban cserélik majd a gumit Kiss Péter vagy Szekeres Imre autóján. Pedig azt ő is meg tudná csinálni.

"Menekülési útvonalat kerestek"

Vannak ugyanakkor, aki közel sem biztosak a költözködésben. "Nem eszik annyira forrón a kását" - veti oda egy elegáns középkorú hölgy a hírrel kapcsolatban, miközben a szakszervezeti épületből sietve átmegy az Opera próbatermébe. Itt éppen "Nemzetközi Karmester Mesterkurzusra" készülnek, hirdeti az ajtóra kifüggesztett plakát. A nő véleményét erősíti és cáfolja is, amit a jövendőbeli székházban hallunk. "Én még nem láttam rajzokat az átalakításról. Igaz, azt hallani itt benn, hogy már vannak kész látványtervek" - közölte a portás, aki hozzátette: "Inkább ne írják le a nevem. Olyan hosszú, hogy elfoglalna fél flekket."

A portásfülke ablakában fénymásolt Népszabadság cikk ("A Jókai utcába költözik az MSZP") ad információt annak, aki mégis kételkedne, bár a férfi állítja, ő nem olvasta az írást. Neki nem is kell a pluszinformáció, hiszen maga látta egy hónapja, amint Gyurcsány Ferenc pártelnök "eljött szemlézni" az épületet. Sőt, állítólag ott volt Juhász Ferenc alelnök is. A portás azt is elmondta, hogy nem ők voltak az elsők az elmúlt másfél évben, akik szívesen megvették volna a házat. "Jártak itt befektetőnek látszó tárgyak" - közölte mosolyogva. Elmondásából kiderült, hogy valakik szállodává alakították volna a szakszervezeti otthont, és a szemle alatt leginkább arra voltak kíváncsiak, hogy "van-e itt menekülési útvonal".

Fotó: Pályi Zsófia
A hosszúnevű portás - Nézzen még több képet!

"Meghaltak, mert szerették a népet..." - a felirat az épület aulájának falán, egy fekete márványtáblán olvasható, alatta pedig nevek sorjáznak. "Nem értem, hogy miért kell meghalnia annak, aki szereti a népet" - mondta erről nevetve a portás, majd hozzátette, hogy ez a tábla a kedvence. De nem csak ez, hanem a sötét tábla fölött magasodó, ezüstszínűre festett izmos férfi és női alak domborműve is visszarepít az időben. Ám mégsem az ötvenes éveket idéző belső tér riasztotta el a szállodásokat, érzékelteti a portás, hiszen mint mondta, "időnként lemossák ezt a műmárványszerűséget".

Még sincs veszve minden

Bár az épületbelsőről nincs információja, mégsem elégedett a szocialisták választásával Szick Sándor, az A1 ingatlanforgalmazó Andrássy úti irodájának vezetője. A VI. kerületi ingatlanokat kiválóan ismerő szakember bölcsebb döntésnek tartotta volna, ha egy vezető kormánypárt - amennyiben már a Belvárosba költözik - egy 100-120 éves, a polgári miliőt sugalló patinás épületet választ stukkókkal, freskókkal. "Hú, ezek ilyen szép épületben vannak" - az ingatlanos szerint ezt kellene éreznie annak, aki meglátja, hogy miként néz ki az országos pártközpont.

Szick ugyanakkor sokkal jobb választásnak tartja a Jókai utcát, mint a korábban beharangozott VII. kerületi István utcát. A leendő székház ugyanis a határán van annak a háromszögnek, amit a szakértő Budapest szórakoztató negyedének nevez, hiszen a környéken mintegy félszáz színház, kávézó és mulató található. "Ez talán némileg vitathatóvá is teszi a helyválasztást, de alapvetően rendben van, hogy szinte a Belváros szívébe költöznének" - közölte a szakértő.

Az épületből azért még ki lehet hozni valamit Szick szerint, hogy megfeleljen mindannak, amit előszeretettel hirdetnek magukról a szocialisták. Vagyis lehet egy dinamikus, fiatalos székház belőle, ehhez viszont alapos átalakítás szükséges. "Amennyiben az épület stílusa nem enged némi régi eleganciát, akkor egyértelműen a modernség irányába mennék el, mégpedig az üveg és a fém nagymértékű használatával. Az üveg nyitottságot, a fém határozottságot és erőt sugározna" - adott tanácsot Szick az épület, egyben a párt arculattervezőinek.