Szonda: csökkent az MSZP lemaradása

Vágólapra másolva!
Lefékeződött valamennyire a szocialisták támogatottságának csökkenése - derül ki a Szonda Ipsos májusi elemzéséből, melyet a Népszabadság ismertet. A Fidesznek azonban még mindig nagy az előnye, kétszer annyian adnák szavazatukat az ellenzéki pártra, mint az MSZP-re.
Vágólapra másolva!

Áprilissal ellentétben május nem hozott radikális változást a pártok megítélésében a Szonda Ipsos közvélemény-kutatása szerint. A Fidesznek még mindig tetemes az előnye: az ellenzéki pártot összesen 2,7 millióan támogatják, ebből 2 millió a biztos szavazó. Közben a nagyobbik kormánypártnak csak fele ennyi, 1,4 millió szimpatizánsa van, és csak 1 millióan voksolnának biztosan rá. Ha viszont ezeket az adatokat ahhoz viszonyítjuk, hogy nyolc millió embernek van választójoga, kitűnik, hogy a többséget nem érdekli a politika.

A Fidesz és az MSZP közötti különbség a teljes lakosságon belül 19-ről 16 százalékra, a biztos választók körében 34-ről 29 százalékra csökkent. Az MDF viszont jobban lemaradt a szocialisták mögött - derül ki a felmérésből.

Jelentős a különbség van abban, ahogy a két párt szimpatizánsai az ország helyzetét látják. A kormánypártiak valamivel több mint a fele hisz abban, hogy jó irányba mennek a dolgok, ahogy abban is, hogy a jövő évben a gazdasági helyzet javulni fog. Az ellenzékiek azonban másként vélekednek: tíz emberből kilencen gondolják, hogy rossz irányba halad az ország, kétharmadik szerint a gazdasági helyzet tovább fog romlani.