Orvost is gyanúsítanak egy kismama halála miatt

Vágólapra másolva!
Egy orvos és egy kórházi asszisztens ellen is nyomoz a rendőrség egy terhes nő halála miatt. Nem azzal gyanúsítják őket, hogy tevékenységük miatt halt meg az asszony, de a rendőrség szerint az azért kiderült, hogy több szabályt is megszegtek.
Vágólapra másolva!

Orvost és asszisztenst gyanúsít gondatlansággal a rendőrség egy terhes asszony rendkívüli halálával összefüggésben Pécsett - közölte a baranyai rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője, Fellegi Norbert az MTI-vel. Az orvos szakértői vélemény szerint bár az anya halála és az őt kezelő egészségügyi személyzet tevékenysége között nem állt fenn ok-okozati összefüggés, az bizonyítható, hogy az orvos és az asszisztens megszegte az egészségügyi törvény számos rendelkezését - mondta el Fellegi.

A rendőr alezredes a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árulta el, melyik egészségügyi intézmény dolgozóiról van szó és azt sem, milyen szabályokat szegtek meg. Annyit közölt, hogy foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsítják őket, amelyért a bíróság egy évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhat. Hozzátette: a gyanúsítottak köre tovább bővülhet, lévén, hogy az elhunyt nőt rajtuk kívül más egészségügyi dolgozók is kezelték.

A bűnügyi osztályvezető az előzményekről elmondta, a 26 éves, hat hónapos terhes nő idén januárban, lakásán váratlanul rosszul lett, ezért orvosi segítséget hívtak hozzá. Többszöri hívásra mentő és ügyeletes orvos érkezett a beteghez, akinek életét azonban már nem tudták megmenteni, a nő magzatával együtt a helyszínen meghalt. A boncolás eredményei alapján az asszony halálát vérmérgezés okozta, és volt egy születési rendellenessége is. Korábban vírusfertőzéssel kezelték, de abból felgyógyult.