Mór: külön nyomoznak a rendőr ügyében

Vágólapra másolva!
Külön kezelik annak a rendőrnek az ügyét, aki a gyanú szerint fegyvert adott el a móri rablás gyanúsítottjainak. A volt rendőrt üzletszerűen elkövetett lőfegyverrel való visszaéléssel gyanúsítják.
Vágólapra másolva!

Elkülönítették a móri bűncselekmény nyomozása során képbe került, üzletszerűen elkövetett lőfegyverrel visszaéléssel meggyanúsított S. Zoltán ügyét a móri bankrablás nyomozásától - tájékoztatta az MTI-t a Fővárosi Főügyészség szóvivője kedden.

S. Zoltán ügyét azért különítették el, mert a lőfegyverrel visszaélés bűncselekmény elkövetésekor a férfi a rendőrség kötelékébe tartozott - mondta el Morvai Attila. Hozzátette: a büntetőeljárási törvény szabályai szerint a területileg illetékes ügyészségnek kell lefolytatnia a nyomozást, amely jelen esetben a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.

A szóvivő hozzátette: a gyanúsított a móri bankrablásban nem vett részt, többi között ezért is lehetett az ő ügyét attól elkülöníteni. Kérdésre válaszolva ugyanakkor megerősítette, hogy a gyanú szerint a móri bűncselekmény során használt fegyverek közül kettőt korábban S. Zoltán értékesített a móri ügy gyanúsítottjainak.

Az MTI más, a neve elhallgatását kérő ügyészségi forrásból úgy tudja, hogy S. Zoltán a móri bankrablás idején más ügy miatt előzetes letartóztatásban volt, akkor beosztásából felfüggesztették, később pedig elbocsátották.

2002. május 9-én a móri rablás során a pénzintézet négy alkalmazottját, biztonsági őrét, két ügyfelet és a velük szerződést kötni akaró biztosítási szakembert lőtték agyon.