Elfogtak egy körözött bűnözőt Budapesten

Vágólapra másolva!
Körözött bűnözőt fogott el a rendőrség Budapesten szombaton. A 27 éves férfi menekülés közben az autójával elsodort egy rendőrt és áthajtott a lábán - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A helyi járőrök szombat délelőtt figyeltek fel egy sérült autóra és annak zavartan viselkedő sofőrjére a XIX. kerületben, a Nagykőrösi úton, a Méta úti felüljáró alatti jelzőlámpánál. Mivel a férfinak nem volt bekapcsolva a biztonsági öve, a rendőrök jelezték neki, hogy a közelben lévő gyorsétterem parkolójában igazoltatni akarják - mondta el Kormos Endre, a BRFK sajtóügyeletese.

Az igazoltatás során kiderült, hogy a fiatal férfi ellen elfogatóparancs van érvényben, mert nem vonult be szabadságvesztéses büntetése letöltésére. A rendőrök közölték vele, hogy előállítják a kerületi rendőrkapitányságon, ám ekkor a fiatalember menekülőre fogta. Autójával egy bokros területen keresztül akart visszajutni a Nagykőrösi útra, s közben elsodorta az egyik rendőrt, akinek a lábán is áthajtott.

Ezután a gépkocsi egy rövid időre fennakadt a növényzetben, és a rendőrök felszólították a sofőrt, hogy hagyja el a járművet. A férfi viszont nem fogadott szót, és végül sikerült az autójával a városközpont felé vennie az irányt. Az elsodort rendőr ekkor egy figyelmezető lövést is leadott.

A férfi később egy bokros, fás részen megállt, elhagyta a járművét és megpróbált elrejtőzni. A rendőröknek itt sikerült őt elfogni. A bűnözőt a kerületi kapitányságon előállították, ellene hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés miatt indult eljárás. Az autója átvizsgálása során a rendőrök kábítószer-fogyasztáshoz használatos eszközöket találtak.