Kábítószert és fegyvereket találtak egy körmendi lakásban

Vágólapra másolva!
Többféle kábítószert, éles lőfegyvernek látszó, csőre töltött gázpisztolyt, elektromos sokkolót és több száz karton hamisított zárjeggyel ellátott cigarettát találtak egy lopás gyanúja miatt eljárás alá vont férfi lakásán a körmendi rendőrök.
Vágólapra másolva!

Szalai Ferenc őrnagy, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense közölte: a férfi kihallgatását végző nyomozóban felmerült a gyanú, hogy a kihallgatott személy esetleg kábítószer befolyása alatt áll, ezt a gyanúját az elvégzett kábítószerteszt és a kirendelt szakértő is megerősítette.

Hozzáfűzte: a kihallgatással párhuzamosan elvégzett házkutatás során a rendőrök a férfi lakásán 200 darab ecstasytablettát, vadkenderpalántákat, a kábítószer kiadagolásához szükséges digitális mérleget is lefoglaltak.

A lopás mellett kábítószer terjesztéssel is gyanúsított férfit a bíróság már előzetes letartóztatásba helyezte, a nyomozás több szálon folytatódik, de az őrnagy tájékoztatása szerint már eddig is "népes fogyasztói tábor" került a rendőrség látókörébe.