Cser Ágnes feljelentette Horváth Ágnest egy nyilatkozatáért

Vágólapra másolva!
Az EDDSZ (Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete) elnöke, Cser Ágnes, feljelenti az egészségügyi minisztert, mert korábban kijelentette: Magyarországon minden ötödik beteget félrekezelnek. Horváth Ágnes azt mondta, vállalja a vizsgálatot.
Vágólapra másolva!

A legfőbb ügyésznek címzett beadványában a szakszervezeti elnök azt írja: elfogadhatatlan, hogy az egészségügyi miniszter az Országgyűlés és a nyilvánosság előtt olyan kijelentéseket tegyen, hogy Magyarországon a betegek ötödét félrekezelik, ezért halálukat orvosok és egészségügyi dolgozók okozzák - számolt be sajtótájékoztatóján a feljelentés szövegéről Cser Ágnes. A miniszter egy másik kijelentését is idézte: e szerint a biztosítók olyan kórházakban nem vásárolnak majd szolgáltatást betegeiknek, ahol "potenciálisan megölik" a pácienseket.

Az EDDSZ elnöke szerint a miniszter kijelentései teljességgel valótlanok, ezért jelenti fel, soronkívüli eljárást kérve a legfőbb ügyésznél. Cser Ágnes ámokfutásnak nevezte az egészségügyi reformot, amelynek szerinte "azonnal véget kell vetni".

A feljelentésben több bűncselekmény elkövetésével is vádolják az egészségügyi minisztert - mondta el Cser Ágnes. Az egyik a hamis vád, miután olyat állít az ágazat munkavállalóiról, hogy a betegek negyedét félrekezelik - magyarázta. A másik a rágalmazás minősített esete, mert nagy nyilvánosság előtt "legyilkosozza" azokat az embereket, akik a kórházakban dolgoznak - fogalmazott Cser Ágnes.

"Természetesen állok az ügyészségi vizsgálat elébe" - mondta a hírre reagálva Horváth Ágnes miniszter, aki úgy vélte, jobb lenne arról beszélni, miként lehet visszaszorítani a félrekezelések számát. Az egészségügyi miniszter egy pénteki budapesti sajtótájékoztatón a feljelentésről szóló hírrel kapcsolatos kérdésre megismételte: azt hozták nyilvánosságra, hogy a kórházak jelentése szerint a boncolásoknál kiderült: az elhunytak 22,6 százalékánál eltérés mutatkozik a diagnózis kori és a boncolás kori lelet között. Hozzátette: a kórházak jelentéséből, számaiból dolgoztak, nem az egészségügyi miniszter gyártja az adatokat.