Előzetesben a vesztegetéssel gyanúsított rendőrök

Vágólapra másolva!
Elrendelték azoknak a Borsod megyei autópálya-rendőröknek az előzetes letartóztatását, akiket azzal gyanúsítanak, hogy autómentéssel foglalkozó vállalkozóknak pénzért megbízásokat szereztek. Két gyanúsított vállalkozó is előzetes letartóztatásba került, a harmadik vállalkozóra pedig lakhelyelhagyási tilalmat szabott ki a bíróság.
Vágólapra másolva!

Az ügyészség kezdeményezésének megfelelően a Miskolci Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a vesztegetéssel gyanúsított rendőröket és vállalkozókat, akiket csütörtökön vettek őrizetbe - közölte Szabó József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság szóvivője. Ennek az időtartama harminc nap, a rendőröket és a vállalkozókat folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntettével gyanúsítják.

Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője még péntek délelőtt arról számolt be, hogy az ügyészség tizenhárom autópálya-rendőr és két vállalkozó előzetes letartóztatását indítványozta. Egy vállalkozó esetében egészségi állapota miatt letartóztatás helyett házi őrizetet javasoltak, a bíróság végül lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben.

A gyanúsítottak a budapesti székhelyű autópálya-rendőrség emődi és káli alosztályainál teljesítettek szolgálatot. A gyanú szerint hivatali helyzetükkel visszaélve rendszeresen jogtalan anyagi előnyhöz - vagy annak ígéretéhez - jutottak több autómentéssel foglalkozó vállalkozótól. Ők cserébe kizárólag ezeknek a vállalkozóknak a szolgáltatásait vették igénybe, ha baleset vagy műszaki hiba történt az M3-as számú autópályának az illetékességi területükhöz tartozó szakaszain.

A nyomozást a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának feljelentése alapján indította a Miskolci Nyomozó Ügyészség.