A mérnök szakok alig érdeklik a nőket

Vágólapra másolva!
Továbbra is több nő jelentkezik a felsőoktatásba, mint férfi. Az Országos Felsőoktatási Információs Központ tanulmánya szerint még mindig éles a választóvonal a tipikusan női és férfi pályák között. Gyógypedagógusnak például szinte kizárólag nők, villamosmérnöknek férfiak jelentkeznek.
Vágólapra másolva!

Bár előnyük csökkent valamelyest, még mindig több nő jelentkezik a magyar felsőoktatásba, mint férfi - derül ki az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) most közzétett tanulmányából. Az elmúlt években a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők között a nők aránya 58 százalék körül mozgott, 2007-re ez 56 százalékra csökkent. Az idei évben 61 000 nő és közel 46 200 férfi jelentkező adta be jelentkezését - olvasható az MTI-hez eljuttatott tájékoztatóban.

Míg az informatika és a műszaki területeken nagyon alacsony a nők aránya, addig a bölcsészettudományi, az orvos- és egészségtudományi, a társadalomtudományi képzési területeken, valamint a pedagógusképzésben sokkal több a nő, mint a férfi. Majdnem kétszer annyi a női jelentkező a gazdaságtudományi és a művészeti szakterületen, és jelentős női többség figyelhető meg a jogi és igazgatási képzési területen is. A nemek közötti arány az agrár- és a természettudományi szakokon a legkiegyenlítettebb.

Alapszakonként nézve a nemek arányát még egyenetlenebb a kép: míg a gyógypedagógiai alapszakra jelentkezők 95 százaléka nő, addig például a népszerű villamosmérnöki alapszakra jelentkezők között 96 százalék a férfiak aránya. Hasonlóan magas a férfiak aránya a jelentkezők között más népszerű és a munkaerőpiac szempontjából ígéretesebb műszaki szakok esetében, mint például a mechatronikai mérnök, gépészmérnök vagy a villamosmérnöki alapszakok.

Kiderült az is, hogy a nyelvvizsgával rendelkezők között a nők aránya magasabb a férfiakénál: ezen belül a közép- vagy felsőfokú nyelvtudással rendelkezők között is nagyobb arányban találunk nőket.