Vezethet tovább a babakocsit feldöntő idős sofőr

Vágólapra másolva!
Jelenleg is vezethet az a 84 éves férfi, aki hétfőn a zebrán ütött el egy babakocsit toló anyukát, mivel a törvények szerint nem kötelező bevonni a jogosítványát. A másfél éves kisfiú több méterre elrepült a kocsijától, az idős sofőr állítólag arra hivatkozott, hogy nem vette észre őket. A kötelező orvosi vizsgálat szabályai szerint akár egy 99 éves, 8 dioptriás szemüveget viselő, epilepsziás beteg is a volán mögé ülhet, ha csak ritkán lesz rosszul.
Vágólapra másolva!

Nagykanizsán hétfő reggel egy 84 éves férfi elütött egy babakocsit toló fiatal nőt, aki éppen a zebrán haladt át. A másfél éves kisfiú kirepült a babakocsiból, de csak könnyebb sérüléseket, illetve agyrázkódást szenvedett. Édesanyja azt állítja, hogy az autót vezető idős férfi ki sem akart szállni, másoknak kellett megakadályozni, hogy elhagyja a helyszínt. Elmondása szerint a férfi nehezen járt, nehézkesen beszélt, és azzal magyarázta a balesetet, hogy nem vette észre őket.

A rendőrséget kötik a jogszabályok, ezért egyrészt csak azt vizsgálhatja, hogy valakinek van-e érvényes jogosítványa vagy nincs. Nem döntheti el viszont azt, hogy életkora, illetve egészségügyi állapota miatt alkalmas-e arra, hogy biztonságosan vezessen. Ugyancsak a törvényi előírások alapján a nagykanizsai esetben csak szabálysértésről van szó, mert a gyerek nem szenvedett súlyos sérülést. Ilyen esetben pedig nem lehet azonnal bevonni a sofőr jogosítványát.

"Közúti közlekedés szabályainak a megsértése miatt indított eljárást a nagykanizsai kapitányság, emiatt a férfi jogosítványát nem vonták be" - erősítette meg Csizmazia Péter, a Zala megyei rendőrség sajtóreferense. A szabálysértési eljárást harminc nap alatt kell lefolytatni, amit egyszer, szintén harminc nappal meg lehet hosszabbítani. Ezen idő alatt tehát a balesetet okozó 84 éves férfi továbbra is vezethet.

A jogosítványhoz szükséges egészségügyi alkalmasságot első fokon a háziorvos állapítja meg. Egy rendelet szabja meg, hogy milyen gyakran kell ezen a vizsgálaton megjelenni, 70 év felett ez kétévente kötelező. Megkerestük a másodfokon eljáró, tehát a problémásabb eseteket ismerő Országos Orvosszakértői Intézetet, de nem válaszoltak kérdéseinkre, ahogy a felettes szerv, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium sem.

Elmegy máshova, és elintézi

Kiderült, hogy a szabályozás miatt egyáltalán nem biztos, hogy nincsenek az utakon olyan emberek, akiknek már nem lenne szabad vezetni. Kertai Aurél, a főváros XVII. kerületében praktizáló háziorvos az [origo]-nak elmondta: ha a beteg nem hozzá fordul, hanem szakrendelésre megy el, vagy rosszullétét egy kórházban látják el, akkor ő meg sem tudja, hogy kétségessé vált a vezetési képessége.

Az egészségügyi alkalmasság megállapítását szabályozó rendelet szerint minden orvosnak jelzési kötelezettsége van, ha azt észleli, hogy valakinek kérdéses a vezetésre alkalmassága. Jellemzően a másik orvos, miközben ellátja a beteget, nem szokta végiggondolni, hogy a páciens életvitelében milyen körülményeket kell mostantól megváltoztatni az állapota miatt - tette hozzá a doktor, aki egyben a Magyar Orvosi Kamara háziorvosi szekciójának elnöke.

Ennél is súlyosabb eset az, ha a háziorvos alkalmatlannak találja az idős vezetőt, aki ebbe nem nyugszik bele. "Nálam is fordult már elő ilyen eset, ilyenkor kijelentkeznek, elmennek egy másik háziorvoshoz, és megpróbálják nála elintézni" - mondta Kertai Aurél. Ezt az [origo]-nak egy név nélkül nyilatkozó rendőr is megerősítette, bár hozzátette: ha összehasonlítanánk, hogy harminc éven aluliak vagy 70 fölöttiek okoznak-e több balesetet, akkor szerinte egyértelműen az derülne ki, hogy a fiatalok hibáznak jóval gyakrabban. Szerinte, ha kötelező lenne egy pszichológiai vizsgálat is, akkor sokan nem vezethetnének autót.

Csak súlyos betegség esetén alkalmatlan

A jogosítvány meghosszabbítását azonban csak nagyon komoly betegségek esetén utasíthatják el, ilyen például egy agyvérzés, elmebetegség, nagyfokú szellemi leépülés, súlyos epilepsziás tünetek - magyarázta a háziorvos. Egy olyan epilepsziás beteg viszont a volán mögé ülhet, akinek ideggyógyászati vizsgálat alapján beállították a gyógyszereit, és csak ritkán - mondjuk pár évente - következik be nála rosszullét. A jogszabályok szerint maga a járművezető köteles orvosi vizsgálatra jelentkezni, ha - két vizsgálat között - egészségi állapotának romlása befolyásolhatja a vezetési képességét. Kertai Aurél huszonhat éve praktizál, de mint mondta, ilyen önkéntes jelentkezés nála még nem fordult elő.

Gergely Zsófia