Bokrost is viszi az SZDSZ a koalíciós vitára

Vágólapra másolva!
Vasárnap Lovasberényben egyeztetnek a koalíciós pártok arról, hogy milyen egészségbiztosítási modell valósuljon meg. Forrásaink szerint az SZDSZ több-biztosítós modellje mellett Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, valamint Molnár Lajos korábbi egészségügyi miniszter fog érvelni, de a szocialisták is készülnek külső szakértővel.
Vágólapra másolva!

A Fejér megyei Lovasberényben kezdi meg vasárnap az egyeztetést a több-biztosítós egészségfinanszírozási modellről az SZDSZ és az MSZP. Gusztos Péter, az SZDSZ ügyvivője az [origo]-nak elmondta: az SZDSZ azzal a vegyes modellel készül az egyeztetésre, amelyet Horváth Ágnes egészségügyi miniszter ismertetett a múlt héten.

A tervezet lényege, hogy fennmaradna az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), amely a profitorientált biztosítók mellett működne a jövőben. Mindez azért jelent kompromisszumot, mert az SZDSZ korábban kizárólag az egymással versengő magánbiztosítókban gondolkodott. Ugyancsak a szocialistákhoz való közeledést mutatja, hogy a tervezet meghagyná az állami garanciát is. Ez azt jelenti, hogy a befizetett járulékokból több pénzt kapna az a biztosító, amely szociálisan rászuló beteg ellátását fizeti.

Gusztos elmondta: a hétvégi egyeztetésen az MSZP minden olyan aggályára választ akarnak adni, amely a több-biztosítós modellel kapcsolatos. Az általuk összeállított modell minden technikai részletét meg akarják osztani a szocalistákkal. "Meg akarjuk őket győzni arról, hogy jó ez a modell" - tette hozzá az ügyvivő. Két SZDSZ-es forrásunk is megrősítette, hogy ezt olyan - a liberális párthoz közel álló - szakértőkkel felvértezve próbálják elérni, mint Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, Csillag István egykori gazdasági és Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter.

Egy neve elhallgatását kérő SZDSZ-es kormányzati forrásunk szerint az MSZP is szakértőkkel készül az egyeztetesre. Többek között a korábban Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnél (OECD) dolgozó Orosz Évával, aki arra kapott felkérést, hogy dolgozzon ki egy tervezetet a szocialisták számára. Orosz már az egészsügyi tárca által rendezett januári kormányzati konferencián is az egybiztosítós modell mellett érvelt. Orosz Éva az értesüléseinket nem kívánta kommentálni, mindössze annyit mondott, hogy legkorábban hétfőn nyilatkozik erről.

Schvarcz Tibor, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának MSZP-s elnöke erről mindössze annyit mondott, hogy a szocialisták szombaton egyeztetnek a szakértőikkel, az így összerakott javaslatot viszik tovább majd Lovasberénybe. Schvarcz konkrét neveket azonban nem árult el. Kökény Mihály a bizottság MSZP-s elnöke pedig még beszélni sem akart az egyztetésről, ezt azzal indokolta, hogy az MSZP nem akar üzengetni a sajtón keresztül a koalíciós partnernek. A Kormányszóvivői Irodán az [origo] megkeresésére szintén nem akartak részleteket mondani a koalíciós egyeztetésről.

Forrásaink szerint vasárnap nem várhataó megegyezés a témában. Gusztos ezzel kapcsolatban azt mondta: jó lenne, ha megszületne a kompromisszum, de az ellenkezője sem tragédia. Az ügyvivő ezzel arra utalt, hogy korábban Kóka János pártelnök is többször hangsúlyozta, hogy május folyamán akarnak megállapodni az egészségfinanszírozási rendszerről.

Szabó András