Terjed a patikán kívüli gyógyszer

Vágólapra másolva!
Patikán kívüli gyógyszer forgalmazásra eddig 22 benzinkútnak és üzletnek adott engedélyt az ÁNTSZ - közölte az egészségügyi tárca. A Mol mellett gyógyszereket lehet kapni több Shell és Agip benzinkútnál is.
Vágólapra másolva!

Eddig 117 kérelem érkezett patikán kívüli gyógyszerforgalmazásra az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálathoz (ÁNTSZ), ebből 22-őt fogadtak el, és 1 kérelmet utasítottak el - közölte az Egészségügyi Minisztérium.

A Mol újabb öt töltőállomásán kezdte el a nem vényköteles gyógyszerek forgalmazását, így már tíz helyen árusítanak gyógyszereket. Vasárnaptól már Székesfehérváron, a Sárkeresztúri úton, Velencén az M7 autópálya Balaton felé tartó oldalán, Budapesten a Fóti úton, a Vágány utcában, illetve egy, az Üllői úton található Mol töltőállomáson is lehet gyógyszereket venni.

A Shell Magyarország kísérleti jelleggel kezdte meg a gyógyszerek forgalmazását. Eddig 2 benzinkútnál árusítanak, de további 10 kút bevonását tervezik. Az Agip a tervek szerint két héten belül először 3 budapesti és 3 vidéki töltőállomáson kezdi meg a vény nélküli gyógyszerek forgalmazását. Korábban az OMV, a Tesco, a dm, valamint az Auchan közölte, hogy tervezi a vény nélkül kapható készítmények forgalmazását, de még nem nyújtottak be kérelmet a hatóságokhoz.

Az Országgyűlés tavaly fogadta el a gyógyszerellátásról szóló törvényt, amely lehetővé teszi bizonyos vény nélkül kapható készítmények gyógyszertáron kívüli forgalmazását. Ebbe a körbe tartoznak egyes láz- és fájdalomcsillapítók, orr- és szemcseppek, vitaminok, savlekötők, köptetők és gyulladáscsökkentők.