Már nem nyomozzák a dühöngő szarvas ügyét

Vágólapra másolva!
Bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást a január elején Pogányon dühöngő szarvas ügyében. Az állat gazdája már korábban rendezte a károkat.
Vágólapra másolva!

A rendőrség megszüntette azt az eljárást, amely a dühöngő pogányi szarvas károkozásával összefüggésben indult - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Bális Eszter kedden az MTI-vel. A nyomozás során kiderült ugyanis, hogy nem történt bűncselekmény.

A szarvast nem lopták el az erdészettől, hanem fogságban született, gondozója pedig egy ismerősétől kapta, és szívességből nevelte a házánál. A sajtóreferens hozzátette, hogy a vad által okozott károkat az állat tartója azóta megtérítette.

Az eset még január 10-én történt. Egy szarvas Pogány egyik utcájában másfél órán át csatangolt, és agancsával, illetve patájával több százezer forintos kárt okozott három autóban. A kétmázsás bikát az átai vadásztársaság mezőőre megpróbálta kiterelni a faluból. Miután a szarvas megtámadta a mezőőrt, az kilőtte a kiszámíthatatlan viselkedésű állatot.

A vizsgálat során kiderült, hogy a szarvast egy közeli háznál tartották, ahonnan megszökött. Az állat nem volt veszett, a szakértők szerint a mérgezés is kizárható, így tettére azóta sincs elfogadható magyarázat.