Szkinhedek miatt bírálja a BRFK-t Pokorni

Vágólapra másolva!
A szombati "Becsület napi" megemlékezés miatt tartott demonstrációt a Fidelitas vasárnap Budapesten. Miközben  Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a rendőrség asszisztálásáról beszél a felvonulás kapcsán, a BRFK szóvivője azt mondta, hogy a rendőrség semmilyen indok alapján nem tudta volna betiltani a rendezvényt.
Vágólapra másolva!

Felvetődik a kérdés: a rendőrség és a kormány szerint helyes dolog-e lezárni a Kossuth teret, megtiltani az embereknek, hogy elmondják a "kétségtelenül nem túl hízelgő véleményüket a kormányról", ugyanakkor asszisztálni ahhoz, hogy a Hősök terén neonáci csoportok félelemkeltő demonstrációt tartsanak - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke újságíróknak a rendőrség Teve utcai székháza előtt.

Az ellenzéki politikus szerint érdemes feltenni azt a kérdést is, hogy az MSZP-SZDSZ többségű fővárosi vezetés és annak a szakbizottsága hozzájárult-e a demonstrációhoz, ha igen akkor miért, ha nem, akkor a rendőrség miért hagyta a megemlékezés megtartását?

Pokorni Zoltán azt mondta: ha nem lenne a betiltott Vér és Becsület egyesület rendezvénye, ha nem lennének a hazai és nemzetközi neonáci szervezetek, akkor az MSZP érdeke lenne ilyet kitalálni. A Budapesti Rendőr-főkapitányságnak cselekedni kellett volna, nem pedig asszisztálni, "hallgatással, bénasággal" bátorítani a neonáci rendezvényt - jegyezte meg.

A rendezvényen elhangzott, hogy a Fidelitas négy parlamenti képviselője levélben kér magyarázatot Gergényi Péter rendőrfőkapitánytól arra: milyen indokok támasztják alá azt, hogy elzárják "az emberek elől a Kossuth teret, közben pedig engedélyezik egy neonáci szervezet gyűlését"?

A demonstráción mintegy húszan vettek részt, néhányan transzparensekkel, "Traktorral és babakocsival nem lehet, horogkereszttel viszont lehet?!", "Ti akkor most kivel vagytok?" feliratokkal.

Szombat délután közel ezer fekete ruhás bőrfejű tartott úgy nevezett "Becsület napi" megemlékezést Budapesten, a Hősök terén. A külföldi és magyarországi fiatalok a Hazáért Egység Mozgalom szervezésében árpádsávos zászlók alatt, katonai alakzatban emlékeztek a 62 évvel ezelőtti kitörési kísérletre.

A szélsőséges, szkinhed ifjak a nyilas uralom utolsó óráiban, 1945 februárjában a budai Várban rekedt Szálasi-katonáknak a Várból való kitörését idézték fel. A megmozdulásra többek között svájci, holland, francia, német, osztrák, szlovák, cseh, bolgár és angol elvbarátaikat is meghívták.

A "Becsület napi" megemlékezést magánemberként az a Domokos Endre János jelentette be, aki a Fővárosi Ítélőtábla által 2005. október 27-én jogerősen betiltott Vér és Becsület Kulturális Egyesület egykori vezetője volt.

Jármy Tibor szerint a rendezvény bejelentése alakilag és tartalmilag is megfelelt a törvényi előírásoknak, ilyenkor a rendőrség tudomásul veszi a bejelentést. A rendőrség egy tüntetőt előállított tiltott önkényuralmi jelkép használatáért - tette hozzá a rendőrségi vezető.