Verseny nélkül fog elkelni az Időkerék

Vágólapra másolva!
Csak egy cégnek kellene az Időkerék, amelynek üzemeltetésére pályázatot írt ki az állam. Szabadulnának ugyanis az uniós csatlakozás napján felavatott alkotástól, mert túl sokba kerül, évente több mint 10 millió forintot kell rá költeni. Egy bt. mégis lát fantáziát a homokórában, amit rendezvények szervezéséhez használna fel.
Vágólapra másolva!

Egyetlen vállalkozás lát üzleti lehetőséget az Időkerékben: a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) tenderén mindössze egy bt. indult. A Városliget közelében felállított óriási homokóra üzemeltetését azért pályáztatták meg, mert nagyon drága a fenntartása, havonta több mint 900 ezer forintot kell rákölteni. Az alkotást 2004-ben csaknem 300 millió forintért készítették, hogy az ország uniós csatlakozásával bekövetkezett "új időszámítást" szimbolizálja.

A nyílt pályázaton bárki indulhatott, gyakorlatilag csak licitálni kellett az éves díjra és az üzemeltetői jog egyszeri ellenértékére, mindegyiknél csak annyi volt a kikötés, hogy legalább 1 millió forintot kell megajánlani. A nyertesnek viszont - legalább öt évre - át kell vállalnia az Időkerék fenntartását, ami évente 10-12 millió forintos kiadást jelent, az ezen felül megkeresett összeg lesz a nyeresége.

"Az egyetlen jelentkező pontosan olyan tevékenységre használná fel az alkotást, amilyenre mi is szántuk: események szervezésére, turisztikai célokra, fotók, emléktárgyak készítésére" - mondta az [origo]-nak Kiss Gábor, a KVI munkatársa. A pályázat referense elismerte, hogy némiképp csalódottak a csekély érdeklődés miatt, bár állítólag telefonon korábban többen is érdeklődtek. A vállalkozó szellemű cég pályázatát egy testületnek kell elbírálnia 30 napon belül.