Fizet Siófok a halálos balesetért

Vágólapra másolva!
Kártérítést kell fizetnie a siófoki önkormányzatnak a helyi platánsorban közel négy éve bekövetkezett baleset miatt. Az elhanyagolt fákról egy elszáradt faág ráesett egy fiatal férfira, aki belehalt koponyasérülésébe.
Vágólapra másolva!

A Somogy Megyei Bíróság jogerős közbenső ítélete szerint a siófoki önkormányzat a felelős a helyi platánsorban bekövetkezett balesetért, amelyben egy 27 éves szegedi férfi életét vesztette - közölte hétfőn Szilágyi János, a családot képviselő ügyvéd. A baleset 2003 nyarán történt Siófokon, a part menti sétány platánsorán. A gondozatlan lombok közül egy 2,5 méteres, elszáradt ág esett le, és eltalálta a fiatalembert, aki olyan súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy nyolc nap múlva belehalt sérülésébe. A baleset körülményeit a rendőrség kivizsgálta, s megállapította, hogy az önkormányzatot terheli a felelősség. A család kártérítésért fordult bírósághoz.

A közel két és fél évig tartó tárgyalás során - amely fellebbezés folytán került a megyei bíróságra - megállapították, hogy a hatvan éve ültetett platánsor speciális gondozást, ritkítást igényel. A balesetet megelőzően rendszeresen érkeztek lakossági bejelentések az önkormányzathoz, amelyek a többméteres elszáradt ágak okozta veszélyre figyelmeztettek - mondta az ügyvéd. Szilágyi János jelezte, a jogerős közbenső ítélet csupán arról szól, hogy a családnak joga van a kártérítésre, ennek összegéről további eljárás során fog határozni a bíróság.