Külföldön halottjai is vannak a viharnak

Vágólapra másolva!
Nyugat-Európában már legkevesebb huszonöt ember halt meg az orkán erejű szélvihar miatt. Elsősorban Nagy-Britanniában és Németországban okozott komolyabb pusztítást az időjárás. Eközben Magyarországon a hatóságok óva intették a lakosságot a közelgő vihar miatt. Cikkünk első oldalán a nyugat-európai történéseket, második oldalán pedig a magyar hatóságok tanácsait foglaltuk össze.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön Nyugat-Európában már tombolt az a viharciklon, ami hajnalban érte el Magyarországot, a hatóságok mindenhol azt tanácsolják az embereknek, hogy ha lehet, ne hagyják el otthonaikat. A BBC News Online szerint Nyugat-Európában legkevesebb 25 áldozata van az orkánnak: Nagy-Britanniában kilencen, Németországban legkevesebb heten haltak meg, de többen életüket vesztették a viharos időjárásban Franciaországban, Csehországban és Hollandiában is. Az MTI jelentése szerint azonban eddig legalább huszonnyolcan lelték halálukat a Kirill névre keresztelt ciklon miatt.

Az atlanti vihar - amit a brit meteorológia már a hét eleje óta jósolt - 159 kilométer/órás sebességű széllökésekkel érkezett a szigetország partjaihoz. Egy 54 éves férfi halálát az autójára zuhanó faágak okozták, négyen az utakon történt balesetekben vesztették életüket, egy kétéves kisfiúra pedig egy fal omlott rá Londonban. Az angol fővárosban állványok dőltek össze, több irodaházban kitörtek és a járdára zuhantak az üvegtáblák. A metróközlekedés is akadozik, mivel a hálózat jelentős része a felszínen fut, és a sínekre törmeléket és faágakat sodort a szélvihar.

A világ legforgalmasabb kompkikötőjében, a délkelet-angliai Doverben teljesen leállították az átkelő forgalmat, a délnyugat-angliai Cornwall partjaitól 80 kilométerre elsüllyedt egy brit bejegyezésű konténerhajó, amelynek 26 fős olasz legénységét sikerült kimenteni. A szélvihar miatt 192 repülőjáratot töröltek a londoni Heathrow repülőtéren, köztük a British Airways helyi idő szerint este nyolc órakor esedékes, 867-es számú budapesti járatát.

Mindenkit leszállítanak a vonatokról

A BBC szerint Németországban is több életet követelt a vihar: egy férfi akkor halt meg, amikor autójával egy úttestre kidőlt fát megkerülve belerohant egy másik járműbe. Bajorországban egy 73 éves férfit a törmelék temetett maga alá, Münchenben egy 18 hónapos csecsemőt pedig összezúzott egy ajtó, amikor kiszakadtak a zsanérjai.

Teljesen leállt a vasúti közlekedés Németország nyugati és északi részén az orkán miatt. A vihar által kidöntött fák és letépett távvezetékek miatt több vasútvonal járhatatlanná vált, de a nagyobb bajok elkerülése érdekében a még használható szakaszokon is leállítják a közlekedést. Az úton lévő szerelvények még befutnak a legközelebbi állomásokra, ahol megkérik az utasokat, hogy hagyják el a kocsikat, ezrek rekedtek a pályaudvarokon.

Ki kellett üríteni Berlin főpályaudvarát, miután a vadonatúj épület üveghomlokzatából kiszakadt egy acélgerenda a heves széllökések miatt, a két tonna súlyú elem negyven méteres magasságból esett le. Személyi sérülés nem történt, de a tűzoltóság szerint félő, hogy a homlokzat összeomlik.

A leszakadó faágak okozták összesen három ember halálát Hollandiában és Franciaországban is. A második legerősebb riadójelzést léptették életbe a vihar miatt Franciaországban, ahol főként az észak-keleti részeken tombol orkánerejű szél. Párizsban a főpolgármesteri hivatal már napközben lezárta a parkokat, játszótereket, bezárták a temetőket és a szabadtéri korcsolyapályákat.

Figyelmeztették az ausztriai síelőket

Hollandiában heves esőzések, viharok tomboltak már szerda óta, itt is súlyos fennakadásokat okozva a közlekedésben, Utrecht közelében egy időre víz alá került az A2-es autópálya egy szakasza. Amszterdamban a hatóságok azt tanácsolták az embereknek, hogy csak akkor menjenek ki az utcára, ha muszáj. A helyi meteorológiai szolgálat az 1990-es viharhoz hasonlította a mostani orkán erejét, akkor az ítéletidő 17 ember halálát okozta. Az amszterdami repülőtéren korlátozták a gépek fel- és leszállását, mivel csak két kifutópálya működik.

Ausztriában - akárcsak Magyarországon - arra számítanak, hogy a országba éjszaka érkezik meg a vihar. Az előrejelzések szerint a széllökések sebessége az Alpok magasabban fekvő területein elérheti a 200 kilométert óránként. A hatóságok figyelmeztették a síelőket, hogy még az este leszállta előtt távozzanak a hegyekből, és keressenek menedéket. Az osztrák oktatási miniszter bejelentette, hogy az ország egész területén igazoltnak tekintik majd a tanulók hiányzását pénteken, ha a szülők úgy döntenek, hogy az orkánerejű szél miatt nem engedik iskolába gyerekeiket.

Kora este érte el a ciklon Csehországot is, ahol eddig hárman vesztették életüket helyenként orkán erejű szélvihar miatt: két fiatalember a Prágához közeli Vestec faluban akkor halt meg, amikor a viharban a kocsijukra rádőlt egy fa. A cseh fővárostól északra fekvő Slunecné faluban pedig egy tűzoltó vesztette életét, akire mentés közben szintén egy fatörzs dőlt rá. A sérültek száma meghaladja a tizet, országszerte sok közlekedési baleset történt.