Kilenc évet kapott a lányával fajtalankodó férfi

Vágólapra másolva!
Kilenc évre ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt a férfit, aki hat éven keresztül fajtalankodott a nevelt lányával.
Vágólapra másolva!

A szobafestőként dolgozó férfi, kihasználva felesége munkahelyi elfoglaltságát, 1999 óta hetente többször is fajtalankodásra kényszerítette nevelt lányát. Az utolsó szexuális cselekményre 2005 októberében történt. Ekkor a férfi házastársa váratlanul hazaérkezett, és meglátva, mit művel a férje, értesítette a rendőrséget.

A bíróság nevelése alatt álló személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit.