Fodor az iWiW-en már bejelentette indulását

Vágólapra másolva!
Fodor Gábor ismerőseinek küldött levélben az iWiW közösségi portálon jelentette be: indul az SZDSZ pártelnöki székéért. Ellenfele várhatóan Kóka János gazdasági miniszter lesz.
Vágólapra másolva!

Bár csütörtök reggel a Nap-kelté-ben Fodor Gábor még azt mondta, pénteken fogja meghozni azt a döntést, hogy indul-e a pártelnökségért vagy sem, az iWiW közösségi portálon (amely az [origo]-t is kiadó T-Online tulajdona) már bejelentette, hogy jelölteti magát. Fodort egyelőre nem értük el, így nem tudtuk megkérdezni, miért épp ilyen formában közölte szándékát.

"Döntöttem: a tavaszi küldöttgyűlésén indulok az SZDSZ elnöki tisztéért. Itt az ideje, hogy megújítsuk a magyar liberális pártot" - írta a portál üzenőfalán 12 óra előtt nem sokkal elhelyezett felhívásban az SZDSZ-es politikus. Meg is hívta barátait január 19-re az A38 állóhajóra, amikor hivatalosan megteszi a bejelentést.

Ellenfele várhatóan Kóka János gazdasági miniszter lesz, aki tavaly lépett csak be az SZDSZ-be. Kuncze Gábor jelenlegi pártelnök még tavaly jelentette be, hogy nem indul tavasszal a liberálisok elnökválasztásán.

Fodor az elmúlt években többször kritizálta a párt vezetését. Bírálta például azt, hogy a párt több meghatározó alakja kiállt Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány mellett, aki nem volt hajlandó kivizsgálni a zavargások idején történt túlkapásokkal kapcsolatos állításokat.

A politikus az MTI-nek adott keddi interjújában beszélt arról is, hogy szükségesnek tartja a kormány átalakítását, mert a kabinet szerinte hitelét vesztette. Mint mondta, örül annak is, hogy ez a kérdés már a szocialista pártban is napirenden van, ugyanakkor szerinte nem biztos, hogy a személyekről is hasonlóképpen gondolkodnak.