Mégis csökkenhet a HÉV-bérlet ára

Vágólapra másolva!
Csökkenteni akarja a HÉV-járatok agglomerációt érintő jegyárait a főváros és a gazdasági tárca. A tervek szerint úgy faragnának az árakon, hogy a gazdasági tárca nagyobb támogatást nyújtana a Budapesti Közlekedési Szövetségnek.
Vágólapra másolva!

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) és a főváros is tud forrásokat felszabadítani annak érdekében, hogy ne emeljék meg jelentősen a HÉV-járatok agglomerációt érintő jegyárait. Erről Garamhegyi Ábel, a tárca államtitkára és Hagyó Miklós, Budapest szocialista főpolgármester-helyettese számolt be csütörtökön.

A tárca és a főváros pénteken még egyeztet az agglomerációs települések vezetőivel, és ezt követően történhet meg a csökkentett árakról szóló bejelentés. Garamhegyi Ábel elmondta: a megoldási lehetőség az lehet, hogy a gazdasági tárca nagyobb részt vállal majd a Budapesti Közlekedési Szövetség támogatásában.

A főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, hogy Budapest szándéka, hogy az agglomerációból beutazók minél kedvezőbb feltételek mellett tudják igénybe venni a HÉV-et. A politikus emlékeztetett arra, hogy egy új kormányrendelet alapján drágultak az agglomerációban élők közlekedési terhei.

Január elsejétől a kiegészítő - vagyis a Budapesten kívüli utazásra jogosító - HÉV-bérletek ára jelentősen megnőtt: a diákbérlet ára többszörösére, a nyugdíjasoktól pedig megvonták az eddigi kedvezményt. Ha például egy diák Budapesttől 20 kilométerre utazik, akkor 7350 forintba kerül a bérlete, míg tavaly ugyanez még csak 1748 forint volt. A változás oka: a HÉV-vonalak a vasúti kategóriába kerültek, és az új kategóriák miatt változott a tarifarendszer is.