Kártérítés a betegen született kislány szüleinek

Vágólapra másolva!
Összesen nyolcmillió forint nem vagyoni és közel egymillió forint vagyoni kártérítést ítélt meg a végtagfejlődési rendellenességgel született mezőkovácsházi kislány szüleinek jogerős döntésével a szegedi táblabíróság hétfőn. Az ítélet szerint az anyát vizsgáló orvosnak fel kellett volna figyelnie a rendellenességre az ultrahangos vizsgálatok során.
Vágólapra másolva!

Az ügy, amelyben a Szegedi Ítélőtábla ítéletet hozott, két és fél évvel korábbra nyúlik vissza. Az anya terhességét 2004. augusztusban diagnosztizálták. Későn jelentkezett be orvoshoz, így az igen lényeges 12. heti, a magzat anatómiai áttekintésére szolgáló ultrahangvizsgálatra nem kerülhetett sor. A kismama első szakorvosi vizsgálatát szeptember 9-én, terhességének 18-19. hetében végezték el az orosházi kórházban.

Az első ultrahangos vizsgálatot egy héttel később egy újabb kivizsgálás követette. A második vizsgálat során a házaspár által választott nőgyógyász a magzat combcsontját nyolc milliméterrel rövidebbnek mérte, mint az első alkalommal, ám az eredményt nem vetette össze a korábbi lelettel. Mindkét alkalommal azt állapította meg, hogy durva fejlődési rendellenesség nem látható.

A kislány végül 2005. január 31-én született meg császármetszéssel az orosházi önkormányzati korházban mind a négy végtagjára kiterjedő súlyos végtagfejlődési rendellenességgel. A gyermek már számos orvosi beavatkozáson átesett azóta, és egész életében gyógykezelésre, ellátásra szorul.

A bíróság most kimondta, hogy a kezelő orvosnak észlelnie kellett volna a két ultrahanglelet közötti eltérést, és ennek következményeként további vizsgálatokat kellett volna végeznie. Ennek során esetleg mód lett volna a fejlődési rendellenesség felismerésére, és ezt követően a terhesség megszakítására. A tanácsvezető bíró ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kislány súlyos végtagfejlődési rendellenességének kialakulása nem orvosi mulasztás következménye, hanem genetikai vagy más okok miatt következett be.

Ábrahám László, a felpereseket képviselő ügyvéd a határozathirdetést követően újságíróknak elmondta: kétféle ítélkezési gyakorlat van jelenleg a fejlődési rendellenességgel született gyermekek kártérítési igényével kapcsolatban Magyarországon. A Legfelsőbb Bíróság (LB) eseti döntése és elvi határozata szerint - amely az eljáró bíróságokra nem bír kötelező erővel - a fejlődési rendellenességgel született gyermek jogosult önálló kártérítési igény előterjesztésére.

A Pécsi Ítélőtábla kollégiumi döntése szerint azonban nem kaphat saját jogon kártérítést az ilyen gyermek - közölte az ügyvéd. Márpedig a Szegedi Ítélőtábla is a pécsi határozat szellemében döntött, vagyis a szülők kapják a kártérítést, a bíróság szerint ugyanis az ügyben harmadrendű felperesként szereplő kislányt önálló kártérítésre nem tartották jogosultnak. Ábrahám László szerint - ahogy az a táblabíróság indoklásában is elhangzott - a kérdésben jogegységi döntésnek kellene születnie.