Vágólapra másolva!
A boltokban árult kenyerek jelentős része nem friss, legalább egy napos. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség viszgálatából az is kiderül, hogy a gyártók mindössze 3 százaléka nem használ semmilyen adalékanyagot a kenyér előállítása során.
Vágólapra másolva!

A kereskedelemben árult kenyerek mindössze 21 százaléka friss termék, 79 százalékukat több mint egy napja sütötték - derül ki a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FvF) legfrissebb felméréséből. Az FvF három hónap alatt elvégzett országos ellenőrzése során 209 gyártó 600 féle csomagolt és csomagolatlan kenyér-termékét vizsgálta meg. A főfelügyelőség nehezményezi, hogy az újravizsgált hibás termékek gyártóinak csupán egynegyede javított a kenyér minőségi jellemzőin, a többség nem korrigált a paramétereken.

A termékek vizsgálata során a kenyerek 16 százalékán a jelölés nem felelt meg az előírásoknak. A legtöbb jelölési hibát az okozta, hogy a gyártók nem megfelelő lisztet használtak fel, vagy nem az előírt lisztaránynak megfelelően állították elő termékeiket. A minták 8 százaléka bizonyult kisebb tömegűnek, mint amekkorának árulták, 26 százalékánál pedig magasabb sótartalmat találtak a fogyasztóvédők a megengedettnél. A kenyerek 15 százalékánál a savfok nem érte el az előírt értéket, műszaki jellemzők tekintetében pedig a minta 41 százaléka nem felelt meg. Mindössze a gyártók 3 százaléka nem használ semmilyen adalékanyagot a kenyér előállítása során - állapította meg a FvF. A közlemény szerint a hibás termékek gyártói, illetve forgalmazói kötelesek megfizetni a vizsgálati díjakat.