Nincs gáz három somogyi településen

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Megrepedt egy gázcső Kéthely határában, emiatt szünetel a gázszolgáltatás, előreláthatólag estig, három somogyi településen, Marcaliban, Kéthelyen és Balatonújlakon. A megyei katasztrófavédelem ügyeletese elmondta: a gázszivárgást délelőtt 10 óra előtt észlelték, a gázművek helyszínre érkező szakemberei megállapították, hogy egy 250 milliméteres gázcső megrepedt. Nagymennyiségű gáz került a levegőbe, de a lakosság nincs veszélyben, senkit nem kellett kiköltözetni - tette hozzá az ügyeletes. A hiba összesen 16 ezer lakost érint.