Megnehezítette a lakásmaffia dolgát az AB

Vágólapra másolva!
Három év után is visszaperelhetik majd a lakásmaffia által kijátszott ingatlanjaikat a jogos tulajdonosok az Alkotmánybíróság döntése értelmében. Eddig három éven belül kellett pert indítani az elvesztett ingatlanért, jövő júliustól azonban megszűnik az időkorlát.
Vágólapra másolva!

Alkotmánysértő az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvénynek az a része, amely kimondja, hogy csak három éven belül lehet törölni olyan tulajdonjogot, amely érvénytelen okiraton alapul - mondta ki az Alkotmánybíróság (AB) keddi ülésén. Korábban, ha valakinek olyan ingatlant adtak el, ami valójában egy harmadik személy tulajdona volt, azt három év után már nem lehetett visszaperelni tőle.

A törvény kifogásolt bekezdését 2007. június 30-i hatállyal megsemmisítették - közölte Sereg András, az Alkotmánybíróság sajtófőnöke csütörtökön. A testület szerint ugyanis a jogszabály kifogásolt része az érvénytelen okiratok alapján bejegyzett, jóhiszemű vásárló jogszerzését védi meg, így azonban a szükségesnél nagyobb mértékben korlátozza az eredeti tulajdonost abban, hogy alkotmányos jogával élve, pert indítson elvesztett tulajdonáért.

"Az ingatlan-nyilvántartáshoz kapcsolódó jogbiztonság nem áll arányban azzal a jogsérelemmel, amelyet az eredeti jogosult szenved el, amikor önhibáján kívül nem tudja érvényesíteni keresetindítási jogát" - olvasható az AB határozatának indokolásában. A testület felidézte: ha a tulajdonjogot szerző rosszhiszemű, vagy szerzése ingyenes, a javára bejegyzett jog, feljegyzett tény törlésének nincs időbeli korlátja.

A Magyar Nemzet csütörtöki számában azt írja: az Alkotmánybíróság határozata várhatóan megszünteti a lakásmaffiával kapcsolatos visszásságok egy részét. A cikk szerint számos esetben előfordult, hogy bűnelkövetők hamis igazolvány és szerződés felhasználásával saját nevükre íratták mások telkét, lakását majd eladták azt jóhiszemű jelentkezőknek. A valódi tulajdonos csak akkor szerezhette vissza elorzott ingatlanát, ha az új vevő szerződésének benyújtását követő három éven belül pert indított a vásárló tulajdonjogának törléséért.