Vágólapra másolva!
Időközi választást tartottak három Zala megyei községben vasárnap: Csonkahegyháton a polgármester, Boncodföldén és Hottón öt-öt képviselő személyéről döntöttek.
Vágólapra másolva!
Ellenzéki fölény kormánypárti szépségtapaszokkal/itthon/20061001ellenzeki.htmlOlvassa el összefoglalónkat az önkormányzati választásokról!

Csonkahegyhát 281 választásra jogosult lakójából 213-an járultak az urnához, közülük 205 érvényes szavazat alapján dőlt el a három független és az egy Fidesz-KDNP-s polgármesterjelölt versengése.

A Göcsej tájegységbeli község új polgármestere 97 szavazattal a függetlenként indult Salamon Mária, az általános iskola élelmezésvezetője lett - tájékoztatott Salamon Henrietta körjegyző. A két ellenzéki párt második helyen végzett közös jelöltje 50, a további két független induló 37, illetve 21 voksot kapott.

A megyeszékhelyhez közeli két község egyikében, Hottón az arra jogosult 280 választó közül 105-en voksoltak az öt képviselői helyért indult nyolc független jelöltre. A választás érdekessége volt, hogy az ötödik és a hatodik jelölt szavazatazonossága miatt egy mandátumról sorsolással döntöttek. A képviselő-testület minden tagja új, életkoruk átlaga nem éri el a 40 évet - közölte Kamasz László, a helyi választási bizottság elnöke.

Boncodfölde 228 választásra jogosult lakójából 84-en szavaztak - valamennyien érvényesen - a függetlenként indult hét jelöltre. A nyertes öt képviselő közül ketten az első választási ciklusukat kezdik - tudatta Végh Erika, a szavazatszámláló bizottság elnöke.

Csonkahegyháton október 1-jén kilenc jelölt közül sem tudtak polgármestert választani szavazategyenlőség miatt. A két másik kisközségben a megfelelő számú kislistás jelölt hiányában maradt el a helyi képviselők megválasztása. Ezért kellett mindhárom településen időközi választást tartani.