Virsinger: A cégvezetőknek tudnia kellett az átcímkézésről

Vágólapra másolva!
Virsinger György, a Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás vezetője kizártnak tartja, hogy a a M.E.G.A. Trade cégcsoport vezetői nem tudtak arról, hogy valótlan tartalmú magyar címkék kerülnek a külföldről behozott élemiszerre.
Vágólapra másolva!

A Magyar Rádió Esti Krónikájának csütörtökön nyilatkozó szakember szerint a hamisítás olyan tömeges volt, hogy azt nem végezhették a törökbálinti élelmiszerraktár dolgozói a főnökeik tudta nélkül. Virsinger György cáfolta a cég osztrák tulajdonosának állításait.

Stephan Fischer, akit szerdán öt órán keresztül hallgatott ki a rendőrség, keddi közleményében azt állította: a jó hírnevét rontó kampánnyal csak ki akarják szorítani a piacról. Ugyanakkor nem tagadta: előfordul, hogy az árut átcímkézik, ám - állítása szerint - csak azért, hogy a jelölést magyarra fordítsák.

"Egy külföldről bejött terméket magyar nyelvű címkével kell valóban ellátni. A probléma ott van, amikor a magyar nyelvű címke tartalma nem felel meg a termék eredeti címkéjén szereplő tartalomnak. Erre neki se Magyarországon, se sehol Európában nincs joga - nyilatkozta a Pest Megyei Állategészségügyi Állomás vezetője. Nyilvánvalónak tartja, hogy a számítógépeket, nyomtatókat, az átcímkézéshez szükséges anyagokat nem a raktári dolgozók vásárolták meg.

"Egyébként Fischer úr az első napon ott volt, és amikor felfedezték kollégáim a nyomda helyiségét, akkor ő eltűnt,a vizsgálat további részében nem vett részt. Pedig meg lett volna a törvény adta lehetőség, hogy ott a helyszínen azonnal cáfolja a szerinte valótlan állításainkat" - mondta Virsinger György.

Tájékoztatása szerint a M.E.G.A. cégcsoport magyarországi működési engedélyét visszavonták, de a magyar jogrend nem zárja ki, hogy engedélyt kapjon raktár üzemeltetésére, ha kérelme megfelel a jogszabályoknak.

A december elsején kezdődött fokozott élelmiszer-minőségi vizsgálódás során múlt kedden kiderült, hogy nagy mennyiségű, lejárt szavatosságú terméket csomagoltak át egy törökbálinti óriásraktárban, majd egy nappal később három újabb törökbálinti élelmiszerraktárban találtak a hatósági ellenőrök szabálytalan csomagolású és hamisított dátumú árukészleteket.

Virsinger György, a Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás vezetője megnevezte a magyar bejegyzésű, de külföldi tulajdonban lévő cégeket, amelyek a feltételezés szerint a nagy mennyiségű áruhamisításban érintettek: M.E.G.A. Trade Kft., M.E.G.A. Trade Dis Kft., M.E.G.A. Food Kft., M.E.G.A. Food Dis Kft. és MEGA Logistik Kft. December 7-i sajtótájékoztatóján közölte: a vizsgálat szerint a szavatossági időt a címkéken meghamisították, s valótlan dokumentumokkal látták el a termékek jelölését. A teljes lista letölthető az FVM honlapjáról.