Blokkal helyrehozható a karácsonyi tévedés

Vágólapra másolva!
Nem követnek el helyrehozhatatlan hibát egy rosszul megválasztott ajándékkal a karácsony előtt zsúfolásig megtelt üzletekben őrlődő emberek, a kereskedők általában néhány egyszerű szabály betartásáért cserébe gond nélkül visszaveszik az árut. A fogyasztóvédők összegyűjtöttek néhány jó tanácsot a karácsonyi bevásárlás idejére, az [origo] pedig körbejárta az egyik legnagyobb budapesti plázát, hogy utánajárjon, mit gondolnak minderről a vevők és a boltosok. 
Vágólapra másolva!

"Ordenáré nagy dömping szokott itt lenni! 27-én reggel, nyitáskor az ajtónál már lengetik a szatyrukat néhányan, hogy cseréljük le nekik a holmit, amit ajándékba vettek. És ez így megy még azután napokon át" - kezdett bele a karácsony utáni időszak lefestésébe egy fiatalokat célzó, divatos fehérneműbolt eladója.

December 24-e előtt bő egy héttel már alig lehet megmozdulni a Nyugati téri bevásárlóközpont forgalmasabb üzleteiben, a kimerült eladók nagy része azonban a karácsonyi hajtás után sem lélegezhet föl. A vásárlók ilyenkor hozzák vissza a megajándékozottak által lefitymált vagy egyszerűen csak méretben nem passzoló ruhákat, rosszul megválasztott könyveket. A kellemetlen meglepetések elkerülése érdekében az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) összegyűjtötte azokat a legfontosabb tudnivalókat, amelyeket érdemes figyelembe venni a vásárlás előtt.

"Tévedés azt hinni, hogy a kereskedőnek akár aznap vissza kellene vennie tőlünk a hibátlan árut, mert mi meggondoltuk magunkat. Bevásárlás, ajándékvétel előtt természetesen megkérdezhetjük, visszaveszi-e, mert sokan megteszik, hogy több törzsvevőjük legyen" - olvasható az OFE tájékoztatójában. A pláza összes olyan üzletében, ahol a karácsony utáni cserelehetőségekről érdeklődtünk, ezzel az engedékeny hozzáállással találkoztunk. Pénzvisszafizetést ugyan csak egyetlen női ruha boltban lehetett kérni, de a visszahozott áru értékét mindenhol levásárolhatják a pórul járt ajándékozók a két ünnep között, néhány helyen még január első hetében is.

A blokk megőrzésén túl a csere feltétele, hogy a termék sértetlen legyen. Ez ruhanemű esetében azt jelenti, hogy a felpróbáláson kívül a ruhát ne viseljék, és ne vágják ki a belevarrt címkét. A könyveknél azt figyelik a visszavételről döntő boltosok, hogy ne legyen "kiolvasva kétszer" - tudtuk meg az egyik legismertebb hazai könyvkereskedés pénztárosától.

A csere akkor sem reménytelen, ha nem hagyományos üzletben, hanem a bevásárlóközpontokban felállított standok egyikén vásároltunk. Ilyen helyeken az áru épségét nézik. "Csak ha gyönyörűszép állapotban van" - válaszolta az [origo] riporterét gyanakodva méregető könyvárus, amikor arról kérdeztük: kicserélik-e a könyvet, ha nem örült neki a megajándékozott.

"A fiúk évről évre rutinosabbak"

"Az emberek többsége mostanra már megtanulta a szabályokat. Nagyon ritka, hogy olyan állapotban hoznak vissza valamit, hogy már nem lehet becserélni" - mondták egy női ruhaüzletben. Két cserélni vágyó típusról számolt be egy fehérneműbolt eladója: szülők, akiknek nem sikerült eltaláni a lányuk ízlését, illetve férfiak, akik a barátnőjüket szerették volna megajándékozni, de elvétették a méretet.

"A fiúk évről évre rutinosabbak. Régebben még jöttek, és a tenyerükkel mutatták, hogy körülbelül mekkora a lány mellmérete. Ma már kitépkedik a barátnőik meglévő melltartóiból a méretet jelző címkét, és azzal felszerelkezve jönnek. Azért így is van, hogy mellétrafálnak" - osztotta meg megfigyeléseit az [origo]-val az eladólány.

A vásárlók nagy része az ajándék beszerzésének pillanatában még optimista, bízik benne, hogy a választott tárgy tetszeni fog. "Együtt vagyunk már 16 éve, tudom, mi a jó neki" - mondta magabiztosan egy férfi, miután kifizette a feleségének választott fekete alsóneműt. "Nem félek, hogy nem lesz jó, ismerem az ízlését" - jelentette ki az elegáns férfiruhaüzletből kilépő fiatal lány is, aki nyakkendőt vett a barátjának. "A tesómnak vettem, úgyis nyelvet tanul. Gondoltam, fejtsen keresztrejtvényt" - emelte ki egy harmincas férfi szatyrából a francia nyelvű rejtvénykönyvet a könyvesbolt előtt.

Sokaknak nem csak az ünnepek utáni csere, hanem a vásárlás is kellemetlen perceket okoz. Az [origo] munkatársa szemtanúja volt, amint egy bőrdzsekis, nyakkendős férfi negyed órán át toporgott tanácstalanul egy kék mintás fehérneműszett előtt. Kézbe vette, letette, kérdezgette az eladót, végül üres kézzel távozott a boltból.