Három helyett egy helyettest kap Demszky

Vágólapra másolva!
Két hónapos huzavona után sikerült megállapodnia a fővárosi MSZP-nek és SZDSZ-nek abban, hogy Demszky Gábor egyik helyettesének megválasztják Hagyó Miklóst a csütörtöki közgyűlésen. A Demszky által megvétózott Gy. Németh Erzsébet ügyében azonban nem tudnak megállapodni, ezért a többi helyettest valószínűleg csak jövőre választják meg.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön nagy valószínűséggel megválasztják Demszky Gábor egyik helyettesének Hagyó Miklóst, emellett az elképzelések szerint a bizottságokat is megszavazzák a fővárosi képviselők - értesült fővárosi szocialista forrásból az [origo]. A két hónapja tartó fővárosi koalíciós huzavona azonban meg nem ért véget, mivel Gy. Németh Erzsébet ügyében továbbra sem jutottak dűlőre a pártok. Forrásunk szerint akár februárig is eltarthat, mire a másik két főpolgármester-helyettest is meg tudják választani.

Jelenleg a gazdasági helyettesi poszt várományosa Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ), Gy. Németh Erzsébetet pedig a szocialisták humánpolitikai helyettesnek jelölték. Demszky megvétózta Gy. Németh jelöltségét, az MSZP azonban ragaszkodik hozzá, ezért állt elő a patthelyzet a fővárosban.

Steiner Pál szocialista frakcióvezető kedden a TV2 Mokka című adásában megerősítette, hogy kompromisszumot kötött a szocialista és a szabad demokrata frakció a főpolgármester-helyettesek ügyében. Steiner szerint a két párt képviselői úgy döntöttek, hogy a konfliktust leveszik a napirendről, s csütörtökön csak egy helyettest választanak. A Népszabadság keddi számában szintén azt közölte, a közgyűlés csütörtökön a szocialista Hagyó Miklóst fogadja majd el főpolgármester-helyettesnek.