Újabb gyanús élelmiszerraktárakat találtak

Vágólapra másolva!
A törökbálinti fogás után három újabb Pest-környéki raktárban is lejárt szavatosságú termékeket találtak az élelmiszer-ellenőrök. Süth Miklós országos főállatorvos közben bejelentette, hogy a korábbi ígéretekkel ellentétben nem tudják garantálni, hogy a Törökbálinton átdátumozott, lejárt szavatosságú termékek a hét végéig minden boltból eltűnnek. A rendőrség külön csoportot állított fel az ügy kivizsgálására, az érintett cégek vezetőit azonban továbbra sem találják. Az [origo]-n megnézheti a kifogásolt termékek listáját.
Vágólapra másolva!

Újabb három élelmiszerraktárban - Vecsésen, Üllőn és Gyálon - találtak lejárt szavatosságú termékeket a hatósági állatorvosok - jelentette be Süth Miklós országos főállatorvos. Azt azonban nem tudta megmondani Süth, hogy van-e kapcsolat a három raktár és a címkehamisítással gyanúsított törökbálinti telep között. A főállatorvos azt is elmondta, hogy lehetséges, hogy a most felfedezett három raktárban is dátumoztak át termékeket, de ez még nem bizonyosodott be.

A törökbálinti címkehamisítási ügyben érintett kereskedelmi cégek, a M.E.G.A. cégcsoportba tartozó Kft-k nevét (A M.E.G.A. Trade Kft., a M.E.G.A. Trade Dis Kft., a M.E.G.A. Food Kft., a M.E.G.A. Food Dis Kft. és MEGA Logistik Kft.) csütörtökön hozta nyilvánosságra Virsinger György, a Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás főállatorvosa. A cégek vezetőivel ugyanakkor, állításuk szerint az ellenőröknek sincs kapcsolatuk. A lefoglalt telephelyeken két raktáros segíti a hatóságok munkáját, a tulajdonosok pedig - mint Virsinger fogalmazott csütörtökön - "nem igazán akarnak a hatósággal együttműködni".

A magyar cégnyilvántartás szerint az érintett 5 cég mindegyikét egy moszkvai lakcímmel rendelkező - és oroszos nevű - férfi vezeti, a Kft-k többségi tulajdonosa pedig egy bécsi és budapesti lakcímmel is rendelkező osztrák férfi. Mindkettőjüknek egy budapesti ügyvédi iroda a kézbesítési megbízottja, ennél az irodánál azonban az üggyel kapcsolatban - ügyvédi titoktartásra hivatkozva - nem tudtak nyilatkozni.

A M.E.G.A. Trade Kft-nek az elmúlt években négy ukrán és két osztrák vezetője is volt, a M.E.G.A. Trade Dis Kft-t mostani orosz ügyvezetője előtt magyarok irányították. A M.E.G.A. Logistik Kft-nek korábban osztrák és magyar vezetői voltak, a M.E.G.A. Food és M.E.G.A. Food Dis Kft-ket pedig idén májusban illetve júniusban alapította a cégeket most is birtokló osztrák férfi.

Mégsem biztos, hogy leszedik a polcokról

A Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás főállatorvosa korábban azt ígérte, hogy a hét végére minden átdátumozott termék eltűnik a forgalomból. Süth Miklós pénteken ugyanakkor már azt mondta, hogy ezt senki a világon nem tudja garantálni. A főállatorvos szerint folyamatos ellenőrzések lesznek, de kizárt, hogy minden üzletbe eljussanak az ellenőrök, mivel az átdátumozott termékekből több mint 1 200 helyre szállítottak a forgalmazók.

Süth ugyanakkor hozzátette: bíznak abban, hogy az eladók maguktól leszedik a polcokról a kifogásolt termékeket. Szerinte ugyanis ez az eladók érdeke, mivel a romlott áruk további árusítása "nagyon fogyasztóellenes magatartás", ezzel a boltok vásárlóközönségüket veszthetik. Emellett ráadásul komoly bírságra is számíthatnak azok a cégek, amelyek kint hagyják az átdátumozott termékeket - tette hozzá Süth.

Az országos főállatorvos szerint egyébként rendkívül jó az együttműködés a kereskedőkkel. Mint mondta, több üzlet és forgalmazó egység már az ellenőrök érkezése előtt kigyűjtötte a kifogásolható árukat. A nagyobb kereskedelmi láncok az MTI szerint már valóban ki is vonták a forgalomból azokat az átcímkézett élelmiszereket, amelyek szavatossági idejét törökbálinti raktárakban hamisították.

Lekerültek a M.E.G.A. Trade Kft.-től származó terméke az Auchan, a Tesco és a Spar polcairól is, miközben a kereskedelmi hálózatok azt fontolgatják, hogy tegyenek-e feljelentést a forgalmazó cég ellen. Hardy Mihály, a Tesco-Global Áruházak Zrt. kommunikációs igazgatója közben azt kifogásolta, hogy az ellenőrző hatóságoktól péntek délelőttig nem kaptak hivatalos listát az érintett, a forgalomból kivonandó élelmiszerekről, noha a hatóságok már csütörtökön azt mondták, hogy a listát minden érintett üzletnek elküldik. Ez a lista az [origo]-n csütörtök este már olvasható volt. (Lásd az ajánlat dobozban, jobb oldalon!)

Hetekig tart majd az irodai nyomozás

A rendőrség külön csoportot állít fel a törökbálinti raktárakban tárolt élelmiszerkészletek adatainak meghamisítása ügyében - közölte Belicza Andrea, a Pest Megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken. A helyszíni vizsgálatok már befejeződtek, így most a várhatóan a lefoglalt dokumentumok vizsgálata, azaz több héten át tartó irodai nyomozómunka ad feladatot a rendőrségnek és a felkért szakértőknek - mondta.

A rendőrség rossz minőségű áru forgalomba hozatalának bűntette miatt indította meg a vizsgálatot. A nyomozás kiterjed az engedély nélküli külkereskedelmi tevékenység körülményeinek felderítésére is, a kifogásolt áru ugyanis Németországból érkezett a törökbálinti raktárakba. A Btk. szerint ezért három év börtönbüntetést is kiszabhat majd a bíróság, s ugyancsak három év büntetéssel sújtható a rossz minőségű áru forgalomba hozatala is - tette hozzá Belicza Andrea.

Süth Miklós ugyanakkor tart attól, hogy a vétkesek nem kapják meg büntetésüket. A főállatorvos szerint ugyanis tavaly szintén lelepleztek egy lejárati időt manipuláló céget Csepelen, a rájuk kiszabott bírságot azonban azóta sem fizette ki senki.

Máshol is találtak problémákat

Az átdátumozott élelmiszerek utáni kutatás mellett a napokban egy - elvileg - Lengyelországból származó tojáspor is munkát adott az élelmiszer-ellenőröknek országszerte - mondta Süth Miklós. "Ez minden mást tartalmaz, csak épp tojást nem" - fogalmazott a főállatorvos, aki szerint a por miatt 8 megyében folyik ellenőrzés, egészségügyi kockázat azonban nem áll fenn, mivel itt pusztán minőségében elégtelen, az egészségre ártalmatlan hamisítványokról van szó.

Süth elmondta azt is, hogy nemrég 5 tonna szabálytalanul tárolt húst foglaltak le és semmisítettek meg Bács-Kiskun megyében, továbbá beszámolt a Növény- és Talajvédelmi Szolgálat ellenőrzéseiről. Ezek során a vizsgált gyümölcs- és zöldségminták mintegy 10 százalékát, főleg az Olaszországból érkező csemegeszőlőket és a török grapefruitot találták kifogásolhatónak a hatóságok.

Süth Miklós ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a sok lefoglalt és megsemmisített áru éppen az ellenőrzés hatékonyságát mutatja, vagyis azt, hogy a hatóság képes megakadályozni a kifogásolható termékek forgalomba kerülését. Az ellenőrök a nap 24 órájában, az év 365 napján folyamatosan ellenőrzik az élelmiszereket, ezért nincs alapja, hogy a fogyasztók elveszítsék bizalmukat az élelmiszerbiztonságban - mondta. Az országos főállatorvos hozzátette, hogy a mindennapi ellenőrzések mellett a húsvéti és nyári akciókhoz hasonlóan karácsony és újév előtt is tartanak célzott akciókat, ezeken pedig fokozottan ellenőrzik a szezonális árukat, szaloncukrot, halat, virslit, az üreges csokoládéfigurákat és bejgliféléket.