Fizethet a kizárt képviselőknek az MDF

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Bíróság döntése értelmében 2-2 millió forint kártérítést kell fizetnie az MDF-nek több, a pártból kizárt képviselőnek, többek között Balsai Istvánnak, valamint Horváth Balázs örököseinek.
Vágólapra másolva!

Az MDF-nek fejenként 2-2 millió forintos nem vagyoni kártérítést kell megfizetnie a pártból kizárt Balsai Istvánnak, Kelemen Andrásnak, Font Sándornak és Szászfalvi Lászlónak, valamint Horváth Balázs örököseinek - derül ki a Fővárosi Bíróság kedden kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletéből. Az MDF-ből kizárt öt politikus jó hírnév megsértése miatt 2004-ben indított pert Herényi Károly, az MDF, illetve az Országgyűlés ellen.

A per előzménye, hogy az MDF 22 tagú frakciójának Lakitelek-munkacsoportjához tartozó 13 képviselő 2004-ben bizalmatlansági indítványt nyújtott be Herényi Károly frakcióvezető ellen, aki ezt követően bejelentette: kizárta a munkacsoport öt tagját. Herényi Károly azzal indokolta döntését, hogy a képviselők eltértek az MDF országos választmánya által meghatározott politikai irányvonaltól.

Szili Katalin házelnök 2004 novemberében elfogadta Herényi Károly frakcióvezető döntését a képviselők kizárásáról, ezért hét további képviselő, Ékes József, Csampa Zsolt, Fülöp István, Németh Zsolt, Pichler Imre, Püski András és Medgyasszay László is távozott a frakcióból.

Az öt kizárt politikus ezt követően indított pert. A képviselők kérték visszavételüket, a jó hírnév megsértésének megállapítását, valamint összesen 15 millió forintos kártérítést. A képviselők szerint Herényi Károly frakcióvezető nem zárhatta volni ki őket, azt csak a képviselőcsoport tehette volna meg.