Gyurcsány elnöki ambícióit bírálták MSZP-sek

Vágólapra másolva!
Nem helyesli az MSZP Társadalompolitikai Tagozata, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy személyben a párt elnöke is szeretne lenni - derült ki a szervezet szombati közgyűlésén. A tagozat elnöke ugyanakkor megjegyezte: nem gondolják, hogy Gyurcsány ne lenne jó pártelnök, csak míg a koalícióban kompromisszumokra van szükség, a párt vezetőjének ragaszkodni kell a programjához, így a két posztot nem tartják összeegyeztethetőnek.
Vágólapra másolva!

Az MSZP Társadalompolitikai Tagozatának elnöke, Gráner Gyula a szocialista párt szerveződésének szombati közgyűlésén Gyurcsány Ferenc miniszerelnök pártelnöki ambíciói kapcsán kifejtette: a koalícióban kompromisszumokat kell kötni, viszont egy párt sosem mondhat le arról, hogy programját megvalósítsa. Szerinte a koalícióban az önálló politikai programnak motivációs tényezőként kell megjelennie, de mivel a koalíció kompromisszumokat jelent, nem szerencsés, ha egy párt elnöke és a miniszterelnök ugyanaz a személy. A tagozati elnök ugyanakkor jelezte, nem arról van szó, hogy Gyurcsány Ferenc nem lenne jó pártelnök.

A társadalompolitikai tagozat közgyűlésén az elnök olyan baloldali szellemi műhelyként határozta meg a szerveződést, amelynek kettős kötődése van: egyrészt a szocialista párt tagozataként működik, másrészt "szabad szellemi politizálást folytat".

A párt reformjával kapcsolatosan Gráner Gyula úgy fogalmazott, a modern MSZP csak akkor lehet sikeres, ha demokratikus, és "elviseli a sokszínűséget saját szervezetén belül". A tagozat közgyűlésén felolvasták Gazsó Ferenc szociológusnak, a társadalompolitikai tagozat tiszteletbeli elnökének levelét. Ebben a fórumról betegsége miatt távol lévő társadalomtudós arról írt, hogy nem lehet mindent a tőke, a piac és a verseny szabályai szerint működtetni, mert mindenkinek biztosítani kell az oktatást és az egészségügyet.

Gazsó Ferenc szerint fordulatra van szükség a társadalompolitikában, meg kell erősíteni a szociális integrációt. "Ez állami feladat" - fogalmazott a szociológus.