Századvég: Némileg csökkent a Fidesz előnye

Vágólapra másolva!
Némileg csökkent a Fidesz előnye, de támogatottsága továbbra is jóval nagyobb az MSZP-énél - a Századvég és a Forsense legfrissebb felmérése szerint. A többség ugyanakkor továbbra is Gyurcsány Ferencet tartja alkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra. Ha a Fidesz népszavazási kezdeményezése alapján referendumot rendeznének, azon a megkérdezettek 49 százaléka venne részt.
Vágólapra másolva!

A Századvég és a Forsense novemberi felmérése szerint az összes megkérdezett 30 százaléka szavazna a Fideszre, 24 százalék pedig az MSZP-re. Az egy hónappal korábbi felvételhez képest a Fidesz esetében 1 százalékpontos csökkenés, míg a szocialistáknál ugyancsak 1 százalékpontos emelkedés regisztrálható. A biztos szavazók között nagyobb az ellenzék előnye: 48 százaléka szavazna a Fideszre és 35 százaléka az MSZP-re, ami azt jelenti, hogy a Fidesz négy, az MSZP egy százalékpontos csökkenést könyvelhetett el novemberben az előző felméréshez képest. Az MDF a teljes lakosság körében 8, a biztos szavazók között pedig 9 százalékponton áll, míg az SZDSZ 5 és 7 százalékos támogatottsággal rendelkezik.

A Fidesz előnye ellenére a többség továbbra is Gyurcsány Ferencet (39 százalék) tartja alkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra, szemben Orbán Viktorral (31 százalék). 21 százalék azonban azok aránya is, akik szerint egyik politikus sem alkalmas a kormányfői poszt betöltésére. Saját táborán belül valamivel gyengébb Orbán Viktor alkalmasságának megítélése (84 százalék) a Gyurcsányt alkalmasabbnak tartó MSZP-szavazók arányához képest (88 százalék), és a bizonytalan pártpreferenciájú választók körében Gyurcsányt tartják jóval alkalmasabbnak (33 százalék), mint Orbán Viktort (12 százalék).

A Századvég és a Forsense felmérése kitért a Fidesz október 23-án bejelentett népszavazási kezdeményezésére is. Ha a népszavazási kezdeményezés kérdéseiben referendumot rendeznének, azon a novemberi adatok szerint a megkérdezettek 49 százaléka venne részt biztosan, az előző havi 61 százalékkal szemben. A Fidesz-szavazók mutatkoznak a legaktívabbnak, 86 százalékuk mindenképpen részt venne egy esetleges népszavazáson. Az SZDSZ-es szavazóknak azonban már csak 40, az MDF-et támogatók 39, míg az MSZP-szavazók 28 százaléka nyilatkozott úgy, hogy mindenképpen részt venne a népszavazáson.