Várható rendbontásokról kérdez a Fidesz

Vágólapra másolva!
A kormányzati szervektől kér tájékoztatást a Fidesz és a KDNP azzal kapcsolatban, hogy a jelenlegi információk szerint várható-e rendbontás a Fidesz szombati fáklyás felvonulásán. Az október 23-i Fidesz-rendezvény előtt ugyanis lehetett tudni, hogy valószínűleg szélsőségesek készülnek a rendezvény megzavarására.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági és rendészeti bizottságának elnöke csütörtökön újabb tájékoztatást kér a kormányzati szervektől arra vonatkozóan, hogy a Fidesz november 4-i rendezvényéhez kapcsolódóan várható-e rendbontás - mondta az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának KDNP-s elnöke szerdán, Budapesten.

"Az a kérdés, fennáll-e a veszélye megint egy ilyen (az október 23-hoz hasonló) ráépülésnek, (...) ráépülési törekvésnek ezen szélsőséges csoportok részéről, és a békés megemlékezőket ismét belevihetik-e egy ilyen utcai küzdelembe a rendőrséggel szemben, vagy a rendőrökkel együtt. Nem kaptunk egyelőre olyan tájékoztatást, amely azt támasztaná alá, hogy együttműködni kívánnának-e a kormányzati szervek velünk, (...) nem jelezték azt, hogy ilyen típusi veszély fennáll-e. (...) Ismételten információt kell kérnünk" - fogalmazott Simicskó István a Lázár János fideszes képviselővel közösen tartott sajtótájékoztatón.

A Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke emlékeztetett: a hivatalos szervek október 23-ára tervezett Fidesz nagygyűlés előtt jelezték, hogy vannak olyan szervezetek, amelyek "ráépülnek", amelyek megzavarnák a Fidesz rendezvényét. Most ezt nem tették meg - mondta Simicskó István.

A Fidesz fáklyás felvonulás tart november 4-én Budapesten az október 23-i "brutális rendőrtámadás áldozataiért", az emberi jogok tiszteletben tartásáért és a szabadságért; a "szolidaritási menet" a Terror Házától az Astoriáig tart majd - jelentette be Szijjártó Péter szóvivő kedden.