Az MDF elnöke elégedett az eredményekkel

Vágólapra másolva!
Bár Katona Kálmán nem érte el a kitűzött nyolc százalékot, így is elégedett  az MDF főpolgármester-jelöltje. Dávid Ibolya, a párt elnöke szintén úgy értékelte a helyzetet, hogy jól teljesítettek a választásokon. Olvassa el az MDF választási estéjéről szóló tudósításunkat!
Vágólapra másolva!
00:08
Az MDF székházában mindenki a televíziót nézte, amikor Tarlós István független, de a Fidesz által támogatott főpolgármester-jelölt elismerte vereségét, és azt mondta, Demszky Gábor az MDF-nek is köszönheti győzelmét. "Rólad beszél!" - kiáltott valaki Katona Kálmán felé, amire a meszólított legyintett: "Nem megyek a Köztársaság térre."
23:10
Ismét nyilatkozott Dávid Ibolya. Az MDF elnöke azt mondta, ez a választás - mivel az összes jelölt kétharmada függetlenként indult - nem a politikai élet lakmuszpapírja, de bizonyos esetekben mérhetők az erőviszonyok. Ez alapján a pártelnök szerint az látszik, hogy a koalíciós pártok háttérbe szorultak, a Fidesz pedig előretört.
Dávid úgy értékelte az eddigi eredményeket, hogy a párt megerősödött, harmadik erőként áll a politikai palettán. Azt mondta, ez a választás mérföldkő volt az MDF életében, hiszen 1994 óta most először indult önállóan, és szép eredményt ért el. A megyei jogú városok kétharmadában, a megyei közgyűlések több mint felében lesznek jelen a képviselőik, és több polgármesterük is megőrizte pozícióját. Dávid példaként említette Nagykállót, Siklóst, Berettyóújfalut és Hajdúszoboszlót. Katona Kálmán hat százalék fölötti eredményével szintén elégedett. Dávid Ibolya kérdésekre, az adatok teljes feldolgozásáig nem kíván válaszolni.
22:40
Az MDF vezetése és a szimpatizánsok többsége a pártszékház emeletén tartózkodik, a sajtó munkatársait az udvaron felállított büfésátorba invitálják. Érdeklődésünkre azt mondták, 11 óra körül nyilatkoznak majd, akkor értékelik az eredményeket. A fővárosi közgyűlésben jelenleg patthelyzet látszik kialakulni, de az aktivisták bíznak abban, hogy az MDF még egy mandátumot szerez, amivel a jobboldal javára billen a mérleg.
21:58
Úgy indultam el, hogy nyolc százalékkal elégedett lennék - mondta az [origo] tudósítójának Katona Kálmán, az MDF főpolgármester-jelöltje, de hozzátette, így sem elégedetlen. Katona szerint ő első sorban azért indult, hogy "behozza" a pártot a közgyűlésbe, hiszen akinek nincs főpolgármester-jelöltje, az nem tud szóhoz jutni.
A dolgát nehezítette, hogy az utolsó két hétben minden a demostrációkról szólt, hiába beszélt a programjáról, arra senki nem reagált. Katona arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha patthelyzet alakul ki a közgyűlésben, vagy baloldali főpolgármester mellett jobboldali lesz a többség, azt válaszolta, a képviselők engedélye nélkül Demszky "két forintot sem tud elkölteni", és végre kell hajtania a testület határozatait.
20:52
A legfrissebb adatok szerint, az MDF átlépte a küszöböt, bekerülhet a Fővárosi közgyűlésbe. A kormánypártok és az ellenzék közt jelenleg mandátumegyenlőség áll fenn. Az MDF munkatársai egymás közt ezt úgy kommentálták: "Akkor behozzuk őket!"
20:25
A jelenlegi adatok alapján az MDF nem került be a Fővárosi Közgyűlésbe, de a párt politikusai bizakodnak, az alacsony feldolgozottságra hivatkozva. Katona Kálmán, a párt főpolgármesterjelöltje azt mondta, biztos benne, hogy a jelenleg öt százalékon álló eredménye felfelé mozdul az este folyamán, illetve bekerülnek a közgyűlésbe is. Hock Zoltán elnökhelyettes azt mondta, bíztatóak a vidéki adatok és egyáltalán nem biztos, hogy a koalíciós pártok megőrzik többségüket Budapesten.

19:45

Dávid Ibolya, az MDF elnöke azt mondta, reményeik szerint a helyhatósági választás lezár egy korszakot, és a magyar politika elindul a józanodás irányába. Dávid szerint Sólyom László államfő beszéde számukra nem tartalmazott újdonságokat, hiszen az MDF hasonlóan gondolkozik. Egyetértenek a köztársasági elnökkel abban, hogy a két hete kirobbant válság megoldásának kulcsa s a kormánypártok kezében van, csak nekik van jogosítványuk elmozdítani Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt. A pártelnök azt mondta, a választások után a parlamentben várnak választ, és legalább bocsánatkérést a kormányfőtől.

19:30

Az MDF székházában mindenki Dávid Ibolyára, a párt elnökére vár, aki hamarosan reagálni fog Sólyom László köztársasági elnök beszédére. Egyelőre egyetlen eredmény biztos: az MDF színekben induló Juhász Zoltán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykállóban már biztosan megnyerte a polgármester-választást, hiszen ő az egyetlen jelölt.

19:10

Megérkezett Almássy Kornél, az MDF alelnöke, aki Budapest V. kerületében indul a polgármesteri címért. Almássy azt mondta, a párt vezetői nyugodtak, mert az elmúlt években kialakult az MDF stabil szavazótábora. Ennek alapján az alelnök az összesített a fővárosi és megyei listákon 7-9 százalékos eredményt vár.

19:00

Közvetlenül urnazárás után Makay Zsolt, az MDF kampányfőnöke az [origo] érdeklődésére azt mondta, ha ez az emberek valami mellett, és nem valami ellen szavaztak, akkor jó eredményt érhetnek el. Makay bízik abban, hogy a voksolás nem protestszavazás volt, hanem az önkormányzatokról szólt. A kampányfőnök véleménye szerint az MDF jó programokkal állt az emberek elé.

Urnazárás előtt

Amióta az MDF eltávolodott a Fidesztől, és az önálló politizálás mellett döntött, két komoly megmérettetésen vett részt, nem is rossz eredménnyel. 2004-ben Európai Parlamentbe, idén tavasszal az Országgyűlésbe is sikerült bejutnia.

Katona Kálmán főpolgármester-jelölt mellett az MDF 15 kerületi polgármester-jelöltet állított, rajtuk kívül országszerte 45 saját és 47 támogatott polgármester-jelöltért izgulhatnak a szimpatizánsok. Valamennyi megyében és a fővárosban is saját listát állítottak, a településeken pedig több mint kétezer képviselőjelöltjük várja a voksolás eredményét.