Tíz év múlva örülni is lehet a vizitdíjnak

Vágólapra másolva!
Több beteget visszatarthatnak az orvostól a rendelőben, kórházban fizetendő díjak, de ránevelhetik az embereket, hogy tudatosabban figyeljenek egészségükre - mondják az  [origo] által megkérdezett szakemberek. Így öt-tíz éven belül akár pozitív következményei is lehetnek a kormány mostani, első egészségügyi reformlépéseinek. Az uniós tagállamok többségében van vizitdíj, Szlovákiában viszont épp most szüntették meg, igaz, főként politikai okokból.
Vágólapra másolva!

"Van olyan beteg, aki minden hétfőn itt van, mert itt találkozik a falu felső végében lakó ismerősével" - érvelt a vizitdíj bevezetése mellett Nagy István József Fejér megyei háziorvos. A Csákváron praktizáló orvos szerint a rendelőben is jól látszik, hogy ami ingyen van, annak nincs értéke. Szerinte sokkal tisztább viszonyt eredményez majd a betegek és az orvosok között, ha az orvos számlát ad a kezelés költségének azon részéről, ami a beteget terheli a jövő év elejétől. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy biztosan lesz olyan beteg, aki csak azért nem megy majd el orvoshoz, mert nem tudja kifizetni a 300 forintos vizitdíjat.

Támogatja, sőt a tervezettnél több emberre terjesztené ki a vizitdíjat a Telki Magánkórház igazgatója. Békési László szerint helytelen, hogy közel 5 millió állampolgár - az egészségügyi és szociális helyzetük alapján rászorulók - felmentést kaphat a vizitdíj alól, mivel szerinte ez a jelenlegi tb-fizetéshez hasonló viszonyokat okozhat. A jelenlegi szolidáris alapú rendszerben ugyanis 10 millió magyar állampolgár egészségügyi ellátását mindössze 3,5 millió ember fizeti. Békési szerint az utólagos visszatérítés jobb megoldás, mint a mentesítés.

"Nincs irgalom"

A kormány pénteken jelentette be az egészségügyi rendszer átalakításának első lépéseit: 2007. január elsejétől háziorvosi és szakrendelői kezelésenként 300 forintos vizitdíjat, valamint ugyanekkora összegű, kórházi napidíjat vezetnek be. Megszüntetetik az ingyengyógyszert, valamint lehetővé teszik azt, hogy bizonyos recept nélkül kapható gyógyszerekhez hozzá lehessen férni a benzinkutaknál és a szupermarketekben is.

"Nincs irgalom, ennek meg kell lennie" - mondta a vizitdíj bevezetéséről egy beteg a XI. kerületi rendelőben. Kárpáti Ödön - több megkérdezett beteghez hasonlóan - úgy vélekedett, hogy ezek az új rendelkezések hosszútávon eredményeznek majd kedvező változásokat, vagyis a mostani fiatalok élvezik majd a gyümölcsét. Volt a rendelőben olyan beteg is, aki elfogadhatónak tartja a 300 forintos vizitdíjat. "Nem fog változni semmi, akár kell fizetni, akár nem, ugyanannyiszor jövök majd. Ez egy tortúra, nem szórakozásból jön az ember" - mondta a reumatológián várakozó középkorú asszony.

Tudatosabban gondolnak az egészségre

"Öt-tíz évnek el kell telnie, hogy ezek az új intézkedések éreztessék pozitív hatásukat" - vélekedik Herczog Mária szociológus. Szerinte ugyanis az intézkedések pozitív következménye lesz, hogy az emberek tudatosabban foglalkoznak majd az egészségükkel. A szociológus szerint már gyerekkorban el kellene indítani azokat a programokat, amelyek rávezetnek, hogy nem mindig kell azonnal orvoshoz rohanni, és antibiotikumot szedni. "Ha az ember tudatosan foglalkozik az egészségével, akkor annak fog örülni, hogy nem kell orvoshoz mennie, és nem annak, hogy az orvos ingyen van" - mondta Herczog Mária.

A bejelentett reformokat a kormány egyértelműen pénzügyi szempontok alapján dolgozta ki - vélekedik Sinkó Eszter, a SOTE Egészségügyi Menedzserképző Központjának munkatársa. A szakember szerint ugyanis az uniós felmérések azt bizonyítják, hogy a vizitdíj bevezetése után csökken az orvoshoz járók aránya. Többen maradnak otthon azok közül is, akiknek egyébként szükségük lenne orvosi kezelésre - tette hozzá Sinkó Eszter.

Az, hogy a kormány ennek ellenére is a vizitdíj bevezetése mellett döntött, a szakember szerint azzal magyarázható, hogy szüksége van az ebből évente befolyó 30 milliárd forintra, valamint, hogy kevesebb összeget akar az állam az egészségügyre költeni. A kevesebb betegszám után ugyanis az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP) kisebb összeget kell megtérítenie a kórházaknak.

Sinkó szerint a kormány a több biztosítós rendszer bevezetését készíti elő azzal, hogy az egészségügyi reform első lépései között létrehozza a biztosítottak érdekeit védő Egészségbiztosítási Felügyeletet. A szakértő szerint erre utal, hogy amíg a jelenlegi egybiztosítós rendszernél az érdekvédelmet az ÁNTSZ látja el, külön szervre csak az egymással versengő egységügyi biztosítók esetén van szükség.

Kritika nélkül támogatja viszont a megkezdett reformokat a Central European Management Intelligence (CEMI), amelynek 2006 áprilisában kiadott, a magyar gazdasági helyzetet vizsgáló tanulmányában már szerepelt a vizitdíj bevezetésének ötlete. A tanulmány kisebb, 200 forintosos díj bevezetését javasolta a kormánynak. Egyrészt azzal érvelve, hogy megszünteti az ingyenesség illúzióját, és csökkenti az indokolatlan orvoslátogatások számát. A CEMI-nél, az [origo] megkeresésére hozzátették: az egészségügyi reform sikere azonban a jelenleg még kidolgozás alatt álló lépésektől - a tb-fizetés ellenőrzésétől, valamint a biztosítási alapcsomagok meghatározástól függ.