Gallup: Mélyponton Gyurcsány népszerűsége

Vágólapra másolva!
Történelmi mélypontra zuhant Gyurcsány Ferenc megítélése a Magyar Gallup Intézet reprezentatív felmérése alapján. A miniszterelnök népszerűségének ilyen nagyarányú csökkenése a konvergenciaprogrammal járó népszerűtlen intézkedések következménye.
Vágólapra másolva!

Az 1999 óta vezetett trend még soha nem mutatott ilyen mértékű elégedetlenséget hivatalban lévő miniszterelnökkel szemben - derül ki a Gallup felméréséből. Jelenleg Gyurcsány Ferenc munkájával a választópolgárok 61%-a elégedetlen. A miniszterelnökről jelenleg a választók 27%-a véli csak, hogy jó munkát végez.

A Gallup szerint az MSZP támogatottsága nem csökkent tovább július óta, de a politikából való kiábrándultság fokozódik. Augusztusban az MSZP a teljes lakosság 23 százalékára, a Fidesz 34 százalékára számíthatna, ha "most vasárnap" lennének az országgyűlési választások. Május és július között lényegesen átalakult a politikai preferenciák térképe - elsősorban az MSZP támogatóinak az elpártolása nyomán --, július és augusztus között azonban már nem változtak lényegesen az erőviszonyok.

Az utóbbi három hónapban megválltozott az ország helyzetének megítélése is; míg májusban minden negyedik felnőtt úgy gondolta, hogy az ország meglehetősen jó gazdasági helyzetben van, augusztusban már csak minden tizedik vélekedett így. Májusban a lakosság kétharmada vélte úgy hogy a magyar gazdaság rossz állapotban van, augusztusra 83% tartja rossznak a magyar gazdaság helyzetét.

A jövőt illetően jelenleg a magyarok kétharmada számít családja anyagi helyzetének romlására a következő 12 hónapban, de négy éves távlatban is csak minden negyedik felnőtt számít javulásra.