Több MDF-est is piszkál Tarlós

Vágólapra másolva!
Tarlós István független főpolgármester-jelölt ismét kirohant az MDF ellen. Ezúttal blogjában Hock Zoltán MDF-es elnökhelyettest és a demokrata fórumot bírálta. A politikust "bizonyos Hock Zoltán nevű alpolgármester"- ként nevezi, majd úgy említi őt, mint a magyar politika sámlira állt epizódszereplőjét. Korábban Szénási János III. kerületi MDF-es képviselőt támadta egy telekügy miatt.
Vágólapra másolva!

Hock bírálata mellett az MDF-ről most azt írta: a párt "jobboldali"-nak mondja magát, de tavasszal oly fondorlatosan cserbenhagyta a "jobboldalt". Az MDF szerinte jelenleg körülbelül három-négy ember személyes hiúságát és becsvágyát segítene kielégíteni másik hét-nyolc ember. A főpolgármester-jelölt szerint "nagyjából ennyi ma az MDF. Legalábbis ennyi látszik belőle" - olvasható blogjában.

Szerettük volna megkédezni Hock Zoltánt is Tarlós bírálatáról, de az elnökhelyettes eddig nem reagált megkeresésünkre. Tarlós István sajtófőnöke megkeresésünkre azt mondta, egy-egy MDF-es politikus nyilatkozata után írt keményebb bejegyzéseket blogjába Tarlós, nem arról van szó, hogy a demokrata fórum lenne az első számú politikai ellenfél.

Az újabb kemény hangú írásra az után került sor, hogy az MDF-es politikus Tarlós szerint azt nyilatkozta, hogy "cizelláltabb, szebb és demokratikusabb jellemtelenségeket finoman megfogalmazni, mint őszintén kiszólni a kalap alól". Ezzel a Szénási-ügyre utalt: egy korábbi III. kerületi képviselő-testületi ülésen ugyanis Szénási János MDF-es képviselőt szavazás közben azzal fenyegette meg Tarlós, hogy leveri a szemüvegét, és rá is ugrik.

A heves kirohanás előzménye, hogy az ülésen a képviselő-testület egy 24 hektáros terület bérbeadásáról szóló tervezetről szavazott. A javaslattal az összes frakció egyetértett, később azonban szót kért az MDF-es Szénási János, amit Tarlós már csak a szavazás közben vett észre. A képviselő azt kifogásolta, hogy a tervezet meglehetősen alacsony áron adná bérbe a telket. A polgármester - aki az ülésen többször elismerte, hogy nem ismeri a javaslatot - Szénási érveire hivatkozva felfüggesztette a szavazást.

Korábbi blogbejegyzésében pedig Katona Kálmán MDF-es főpolgármester-jelöltet is bírálta Tarlós. Azt írta: "Sokan megkérdezték az utóbbi napokban, hogy mit szólok általában az MDF főpolgármester-jelöltjéhez. Azt a szerepet, amit Katona Kálmánnak szántak, én - úgy hiszem - semmi szín alatt nem vállalnám el. Nem tudom, figyelik-e, de szánalmas, amit Katona Kálmán egyébként is művel. Demszkyvel jószerivel nem is foglalkozik, hanem felül a 24-es biciklijére, és nap nap után az én nyilatkozataimra reagál valami sületlenséget." Katona Kálmán ugyanis korábban álfüggetlennek nevezte Tarlóst. Később ugyanakkor Katona azt mondta, megbánta, hogy így nevezte Tarlóst.