Visszafoglalná az autósoktól a fővárost Demszky

Vágólapra másolva!
Visszafoglalná az autósoktól a fővárost a gyalogosok és a tömegközlekedéssel járók számára Demszky Gábor, aki szerint radikális szemléletváltásra van szükség a közlekedésben. Az SZDSZ-ben a fiatalabb generáció tagjai váltják fel a régi szakembereket a főpolgármester szerint, aki szerdai tájékoztatóján be is mutatta az egyik liberális képviselőjelöltet.
Vágólapra másolva!

Radikális szemléletváltásra van szükség a főváros közlekedésében, amely szerint a gyalogos, a kerékpáros és a közösségi közlekedés elsőbbséget élvez az autósokkal szemben - mondta Demszky Gábor. A főpolgármester úgy fogalmazott, hogy a "mi Budapestünket" vissza kell foglalni többek között az autósoktól. Erről is szól a liberálisok Lépéselőny 2013 címet viselő programja - tette hozzá.

Demszky ismét a Belvárosba bejövő forgalom szűkítéséről beszélt, amihez az átmenő forgalmat kell ösztönözni, például az M0-s északi szakaszának megépítésével, aminek munkálatait szerinte fel kell gyorsítani. Ennek kapcsán Demszky Gábor megemlítette, hogy a 10-es és a 11-es út összekötésére vonatkozó javaslatokra nemet mondott a III. kerületi önkormányzat, illetve annak polgármestere, Tarlós István.

A főpolgármester emellett szerdán bemutatta Dancs Gábor liberális fővárosi önkormányzati képviselőjelöltet is. A közlekedési szakember programjának egyik fő célja, hogy a fővárost tehermentesítsék az autóktól, az átmenő forgalomtól. Dancs közölte: célja, hogy 15-20 perccel rövidebb legyen az az utazási idő, amíg a külső kerületekből elérhető a Belváros.

Dancs Gábor bemutatásakor Demszky Gábor beszélt arról is, hogy az SZDSZ-en belül az új generáció tagjai váltják fel azokat a régi szakembereket, akikkel már 16 éve együtt dolgoznak. Mint mondta, a liberális párt ügyvivői testülete már kedden jóváhagyta a fővárosi jelöltlistát.