Körözik a más börtönbüntetését leülő férfit

Vágólapra másolva!
Sikerült megállapítani a személyazonosságát annak a férfinak, aki egy kecskeméti lakos helyett letöltötte szabadságvesztését - közölte szerdán a rendőrség. Mindkét férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki, de egyelőre nem találják az önkéntes foglyot.
Vágólapra másolva!

A kecskeméti rendőrkapitányság megállapította, hogy B. Zoltán dobozi lakos töltötte le az L. István kecskeméti lakosra jogerősen kiszabott egy év tíz hónapos szabadságvesztést - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A rendőrség mindkét személy ellen nyomozást indított közokirat-hamisítás miatt, és elfogatóparancsot adott ki ellenük, hiszen a ténylegesen elítéltnek még le kell tölteni jogerős szabadságvesztését is - tette hozzá Hortobágyi István őrnagy. A békéscsabai rendőrök szerdán azt jelentették, hogy nem találják a más helyett börtönbe vonult dobozi férfit, de folyamatosan körözik.

A büntetés-végrehajtási szervezet augusztus 16-án egy bejelentés alapján tudta meg, hogy egy jogerősen elítélt férfi helyett másvalaki ülte le a kiszabott büntetést. Az egy év tíz hónap szabadságvesztésre ítélt férfi helyett ülő fogoly 11 hónap letöltése után szabadult, fogva tartása 2,5 millió forintba került, ami napi mintegy 7400 forintot jelent teljes ellátással és az őrzéssel.

A cserét követően az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága is vizsgálatot indított, felülvizsgálnák ugyanis a vonatkozó jogszabályokat és az első bűntényes fogvatartottak személyazonosságának megállapítását is.