Kártérítések boríthatják az ügyészség költségvetését

Vágólapra másolva!
Egyre többen perelik kártérítési igényükkel az ügyészséget, a hatósággal szembeni követelések 2005 végére tízmilliárd forint föé emelkedtek. Az Állami Számvevőszék friss jelentése szerint ezek az ügyek a vádhatóság működését veszélyeztethetik. Az ügyészség a keresetek többségét eddig hárítani tudta, az elmúlt tíz évben mindössze harmincmillió forint kártérítést fizettek ki.
Vágólapra másolva!

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hétfőn tette közzé az ügyészség 2003 és 2006 közötti működését vizsgáló jelentését, melyben külön fejezetet szentel az ügyészséggel szembeni kártérítési igényeknek. Az ÁSZ szerint aggasztó a kártérítési követelések megugrása, ugyanis az ügyek száma az 1996. évi egyről kilenc év alatt 309-re emelkedett, a kártérítési követelési érték az akkori 3,9 millióról 5,4 milliárd forintra nőtt. A számvevők szerint ez hosszú távon az ügyészség működését gátolhatja.

A számvevőszék szakemberei szerint a tényleges követelések kiszámításánál figyelembe kell venni az ügyek elhúzódása miatt jelentkező kamatokat, illetve az elvesztett perek perköltségeit is, tehát az 1996 és 2005 közötti bruttó kártérítési követelés mindent összevetve tízmilliárdot tesz ki.

Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője az [origo] érdeklődésére elmondta, a kártérítési követelések főleg az előzetes letartóztatások okozta károk kapcsán merülnek fel. Gyakori hivatkozási alap, hogy a letartóztatott személy cége időközben tönkrement, vagy a könyvelés lefoglalása megakasztotta az üzletmenetet. A szóvivő egyébként úgy véli, a kártérítési igények megugrása összhangban van a magyarországi pereskedési kedv növekedésével.

Az ÁSZ-jelentésből kiderül, 1996 óta eddig összesen 30 millió forintnyi kártérítést folyósítottak a kárvallottaknak. Az elmúlt kilenc évben beérkezett 309 keresettből mindössze öt esetben marasztalták el a bíróságok polgári jogi eljárás keretében a vádhatóságot, 107 esetben viszont az ügyészségnek adtak igazat.

Borbély szerint azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy míg az ügyészség vesztes ügyeiben 116 millió volt összesen a követelés, a bíróságok végül ennek az összegnek csak az ötödét ítélték meg. Ezen felül a vádhatóság több alkalommal élt a rendkívüli jogorvoslat lehetőségével, és jelentős mértékben csökkentette a kártalanítás végső összegét - hangsúlyozta szóvivő. Az 5,48 milliárd nettó kártérítési igényből a bíróságok több mint 1,5 milliárdot már elbíráltak, és 1,47 milliárdot elutasítottak - tudtuk meg Borbélytól.

Az ÁSZ jelentése egyébként elismeri: "2005-ig számottevő nehézség nélkül volt kezelhető a kártérítések teljesítése egyrészt a sorozatos pernyerés, másrészt a megítélt kártérítések alacsony összege miatt". Hozzáteszik, 2006-ban két olyan ügyben várható döntés, "melyekben az összpertárgy érték közel egymilliárd forintot tesz ki, és a tényleges fizetési kötelezettség a szakértői bizonyítás függvénye". Borbély Zoltán azt mondta, az ÁSZ által említett két ügyben még elsőfokú bírósági ítélet sem született. Folyamatban lévő ügyekről lévén szó, csak annyit tudtunk meg, hogy mindkét ügy gazdasági bűncselekménnyel kapcsolatos.

Az ügyészség egyébként már kidolgozott egy hétpontos intézkedési tervet az ÁSZ-jelentésben szereplő fokozott kontroll kialakítása érdekében - tudtuk meg a szóvivőtől. Az intézkedéscsomag része többek között - mondta a Borbély -, hogy a súlyos bűncselekmények vizsgálatát, a vád előkészítését a vádhatóság vezetői esetenként közvetlenül felügyelik. Ügyelnek arra, hogy a váderedményesség jó legyen.

M. László Ferenc