Egyre inkább tudatánál van Toller László

Vágólapra másolva!
Javult a júniusban autóbalesetet szenvedett Toller László állapota: a mesterséges altatásból hetek óta fokozatosan ébresztett pécsi polgármester egyre éberebb. Orvosai szerint már annyira stabil az állapota, hogy elkezdik megtervezni a rehabilitációs kezelését, és akár már hetek múlva átszállíthatják egy utókezelő intézménybe.
Vágólapra másolva!

Toller Lászlónak javult a tudatállapota, és már éberebb, de még nem tért magához - közölte a Pécsi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikájának igazgatója hétfőn. Dóczi Tamás professzor szerint, mivel stabilizálódott a pécsi polgármester állapota, el lehet kezdeni a rehabilitációjának a megtervezését. A kórház közleménye szerint ugyanis a politikus néhány héten belül rehabilitációs szakkórházba kerülhet át.

A politikus mesterséges altatását júliusban hagyták abba, de a klinika igazgatója már akkor jelezte, hogy a fokozatos ébresztés akár több hétig is eltarthat, és még ez után is intenzív terápiára lesz szükség. Toller augusztus eleje óta önállóan, gép nélkül lélegzik, és stabil az állapota.

Pécs polgármestere június 19-én, a 61-es úton Tamási és Dombóvár között szenvedett balesetet, amikor a gépkocsiját egy szabálytalanul előző autó leszorította az útról. A politikust és gépkocsivezetőjét súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, és a sofőr, Szőke János pár héttel később belehalt sérüléseibe.

Toller László balesetét követően felborultak a helyi politikai erőviszonyok, és kiéleződött a helyi MSZP és SZDSZ viszonya. Bár egy nappal a júniusi tragédia után még megerősítették a jelenlegi polgármester újrajelölését a tisztségre, idővel belátták, hogy a politikus várhatóan nem épül fel teljesen az őszi önkormányzati választásokig.

Ezért a szocialisták Tasnádi Pétert nevezték meg polgármester-jelöltként, a helyi SZDSZ szerint viszont emiatt nem érvényes a két párt közötti választási megállapodás. A liberálisok erre hivatkozva saját jelöltet állítottak: Bretter Zoltánt, a párt helyi elnökét. Bretter korábban az [origo]-nak megfogalmazta: Toller László tragikus balesetével az MSZP lefutottnak számított pécsi győzelme hiúsult meg, és a két párt most már valódi küzdelmet folytathat a polgármesteri székért, illetve a választók voksaiért.

[origo]/MTI